Advertise on podcast: Zöld Egyenlőség

A Zöld Egyenlőség záróadásában a szerkesztők tekintenek vissza a podcast több mint öt évére.A Zöld Egyenlőség 2020 januárjában indult, 183 epizód után ér véget, és a felhalmozott tudás talán ennek az öt évnek a korképét és kórképét is jól mutatja. A Zöld Egyenlőség záróadásában a szerkesztő-műsorvezetők, Köves Alexandra és Gébert Judit arról beszélgetnek, hogy mi motiválta őket abban, hogy öt éven keresztül járják körbe az ökológiai közgazdaságtan gondolatait, és mit tartanak sikernek. Beszélnek arról, hogy hogyan változott a podcastok világa az elmúlt években, és nem meglepő módon ezt is képesek a jelenlegi gazdasági rendszerrel összefüggésben tárgyalni. Megosztják az indokaikat azzal kapcsolatban, hogy miért fejezik be, és tippeket adnak a hallgatóknak, hogy mit érdemes helyette hallgatni.

A nyugati tudás arroganciájával szemben Az emberiség számára létfontosságú környezeti értékeink elvesztéséhez vezető gazdasági gondolkodáshoz a gyarmatosító, nyugati, „fejlett” tudás felsőbbrendűségének vélelme is társult. Csak mostanában kezdjük felfedezni, hogy mit vesztünk el azzal, ha az őshonos és hagyományos tudásokat hagyjuk eltűnni.   Az Amazonas vidékét a Föld tüdejének is szokták nevezni. Az ottani esőerdők hatalmas jelentőséggel bírnak a globális klíma egyensúlya szempontjából, ezért is lenne alapvető fontosságú, hogy a rövid távú gazdasági érdekek mentén ne tegyük tönkre őket. Az ott élő őslakosok olyan tudás birtokában vannak, amely úgy tudja kiszolgálni az emberi szükségleteket, hogy közben nem pusztítja el az élővilágot. Ezt a tudást azonban részben a domináns gyarmatosító logika, részben a fennálló gazdasági rend nem engedi érvényre juttatni. Ebben az adásban az Amazonas vidékének példáján keresztül beszélget Köves Alexandra Lenti Attila, politológussal, nemzetközi kapcsolatok szakértővel az őshonos tudásokról. Míg Magyarországon is vannak olyan hagyományos tudások, amik megőrzése és az azokhoz történő visszanyúlás rendkívül fontos lenne a környezetünkkel összhangban létező társadalmak kialakításához, mégis amikor őshonos és helyi tudásról beszélünk, a legtöbben valamilyen egzotikus, nem nyugati kultúrára asszociálunk. A nyugati, művelt, ipari, gazdag demokráciák (WEIRD kultúrák) annyira eltávolodtak attól a tudástól, amely tisztelettel bánik a természettel, hogy elemi érdekük lenne újra meghallani ezek üzeneteit. Az Amazonas területén a jelenlegi gazdasági mechanizmusok komoly károkat okoznak, a monokulturális mezőgazdálkodás, valamint a nyersanyagokhoz való hozzáférés miatt közelítünk ahhoz az „átbillenési ponthoz”, amely veszélyezteti az esőerdők globális kiegyensúlyozó szerepét. Annak ellenére, hogy helyben rendelkezésre áll az a tudás, amely gondoskodó gazdálkodással közeledik a földhöz és a környező természethez, az őslakosok hangja marginalizált, és sokszor másodrendűként kezelt a főáramú tudományos megközelítéshez képest. Ebben az adásban Köves Alexandra Lenti Attila politológussal, nemzetközi kapcsolatok szakértővel beszélget arról, hogy mi is történik Amazóniában, miket kellene megoldani és hogyan ahhoz, hogy a helyi tudást tiszteletbe tartsuk és építsünk rá, és hogy mindez a távolinak tűnő helyzet mit is üzenhet egy magyar számára.

Az elmúlt időszak eseményei szerint a környezeti problémák megállításában jelentősen elakadtunk. Sőt, alágyújtottunk még annak is, ami eddig volt. Látszólag nem vagyunk nyerő helyzetben. De ez azt is jelenti, hogy fel kell adnunk?    A Bolygó Közösségi Térben 2025 márciusában egy nyilvános podcast felvételen a négy zöld podcaster újra zöldeket beszélt. Ezúttal arra próbáltak reflektálni, hogy hogyan élik meg azt a látványos visszafejlődést, ami környezeti témákban a világban látható, és a búsongáson túl van-e bármi, amiben még hinni lehet, és amitől még értelmet találhatunk egy látszólag értelmetlen világban. Származhat-e a rosszból jó? Ebben az adásban Gébert Judit, Köves Alexandra, Nagy Réka és Tomaj Zsófi beszélgetnek többek között arról, hogy egyáltalán honnan jöhet változás. Bárki, aki aggódik a környezet állapotának romlása miatt elkerekedett szemekkel, értetlenül nézi végig a világban zajló eseményeket. Mintha tényleg a Ne nézz fel! című film közepébe cseppentünk volna. A jelenlegi hatalmi struktúrákban, békés eszközökkel aligha állunk nyerésre. De lehet-e és van-e értelme új megközelítéseket keresni akár a legkilátástalanabb helyzetekben is? Egyáltalán minek tudjuk be, és hogyan értékeljük a most kialakult helyzetet? Ha a versenyképesség és a pénz oltárán feláldozunk mindent, mi marad? De nem ezt csináltuk eddig is? Miért vagyunk meglepve azon, hogy a szabadpiac narratívája, amit gondosan építettünk az elmúlt évszázadban most teljes pompájában virágzik? Teljesen elveszik minden, vagy például a cégekben dolgozó emberek továbbra is úgy érzik, hogy alapvetően érdemes a fenntartható megoldásokhoz fordulni még akkor is, ha az elvárások jelentősen lazultak? A komplex rendszerekben egyáltalán kitől jöhet változás? Ezekről a kérdésekről beszélget a már megszokott kötetlenséggel négy női podcaster: Gébert Judit, ökológiai közgazdász, filozófus, a Zöld Egyenlőség szerkesztő- műsorvezetője; Köves Alexandra, ökológiai közgazdász, a Zöld Egyenlőség szerkesztő-műsorvezetője; Nagy Réka, szerkesztő-újságíró, klímakommunikációs szakember, a Telex-Kisbolygó podcast szerkesztő-műsorvezetője; és Tomaj Zsófi, a Vantage Point fenntarthatósági tanácsadó cég ügyvezetője, a Körforgásban podcast szerkesztő-műsorvezetője.

Az Európai Bizottság a karbonkereskedelem állítólagos sikerén felbuzdulva a biodiverzitás védelmére is pénzügyi megoldásokat tervez, amely a szennyezési jogok piacán kompenzálni tudja a károkozást. Míg a piaci társadalomban élő füleknek még akár jónak is tűnhetnek olyan megoldások, amelyek drágábbá teszik a szennyezést, ezeknek a megközelítéseknek azért vannak hátulütői, amikről ritkán esik szó.  Ursula von der Leyen hatalmas lelkesedéssel jelentette be 2024 végén, hogy a karbonkereskedelem elsöprő sikerén felbuzdulva, az Európai Bizottság kidolgozza a biodiverzitás védelmére szolgáló pénzügyi rendszert, ami majd megmenti az európai ökológiai sokszínűséget. Még a részleteket ugyan nem ismerjük, de leegyszerűsítve az ökoszisztéma szolgáltatások használói megváltják a szennyezésüket pénzzel, hogy abból aztán a helyreállítást vagy más területek megóvását fizetni lehessen. Ebben az adásban Köves Alexandra Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget arról, hogy mennyire képesek ezek a piaci eszközök valódi változást generálni. A karbonkereskedelemben azok a cégek és államok, amelyek képtelenek egy meghatározott szint alá csökkenteni a széndioxid kibocsátásukat fizetnek azoknak a cégeknek és államoknak, akik viszont a kvóta alatt maradnak. Első hallásra ez mindenképpen jó ötletnek tűnhet: drágábbá válnak a szennyező termékek és szolgáltatások, és összehasonlításban olcsóbbá a környezetkímélő megoldások, valamint felgyorsíthatjuk vele az innovációt is a környezetbarát megoldások irányába. Ugyanakkor nem úgy tűnik, hogy ez a megoldás önmagában elcsitította volna a klímatudósokat a vészharangok kongatásában. Vajon miért? Mi történhet, ha ugyanezt alkalmazzuk a jóval összetettebb biodiverzitás kérdésében? Még az Európai Bizottság elképzelésének részleteit ugyan nem ismerjük, de vélhetően azok a cégek, amelyek támaszkodnak a természet által nyújtott szolgáltatásokra, fizetnek azért, hogy valahol máshol kompenzálható legyen a szennyezésük. Mivel eddig azok, akik profitáltak a természet hasznosításából vagy olyan tevékenységekből, amelyek a környezet romlásával jártak nem járultak hozzá a helyreállítás vagy a védelem költségeihez, logikus lépésnek tűnik egy ilyen rendszer bevezetése. Hiszen eddig a költségeket szinte mindig közpénzből fedeztük, és a legegyszerűbbnek az tűnhet, hogy ebbe bevonjunk magántőkét is a szennyező fizet elve alapján. Ugyanakkor a piaci megoldások a maguk rövidtávú érdekei mentén nem feltétlenül képesek olyan beárazhatatlan károk megelőzésére és megtérítésére, amik akár térben, akár időben másokat érintenek. Ebben az adásban Köves Alexandra Pataki György ökológiai közgazdásszal beszélget a hatékonyságot hajhászó piaci megoldások korlátairól. És hogyan jön mindehhez egy hajó merülési vonala? Az adásból kiderül.

Az elmúlt évtizedben biztató előrelépések történtek a globális környezeti politikában, de ez Donald Trump elnökségének kezdetével megváltozni látszik. Hogyan rendeződik át napjainkban a globális politikai színtér és milyen hatása lesz ennek a klímacélokra?Az elmúlt évtizedben biztató előrelépések történtek a globális környezeti politikában, de ez Donald Trump elnökségének kezdetével megváltozni látszik. Hogyan rendeződik át napjainkban a globális politikai színtér és milyen hatása lesz ennek a klímacélokra? Glied Viktorral Gébert Judit beszélget. A Párizsi Megállapodás, a European Green Deal, a Green New Deal kiemelkedő lépések voltak a globális környezeti politikában. A közelmúlt eseményei, különösen Donald Trump elnökségének kezdete, alapjaiban változtattak a nemzetközi klímapolitikán. A globális politikai átrendeződésről, trendváltásról Glied Viktor a Pécsi Tudományegyetem Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszékének docense és Gébert Judit beszélget. Milyen esélye van a globális környezeti politikának a polikrízis korában? Mi a jelentősége annak, hogy Donald Trump kilépett a Párizsi Egyezményből? Mi lesz a klímadiplomácia jövője, mi fog történni a nemzetközi együttműködésekkel? Milyen stratégiát követ Trump környezeti kérdésekben? Milyen mozgástere marad az Európai Uniónak a klímacélok elérésében? Mi lesz az európai zöld törekvésekkel? Milyenek a lakossági attitűdök a zöld célokkal kapcsolatban?

Képzeljünk el egy utópiát, melyben minden ökológiai, társadalmi problémát megoldott a technológia. Milyen feladata lenne az embernek egy ilyen helyzetben? Megoldja-e a technológia az igazságossági problémákat? Nick Bostrom Mély utópia (Deep Utopia, 2024) című könyvében a technológiai változás korlátait vizsgálja egy elképzelt lehetséges világon keresztül. A könyvről Gébert Judit és Köves Alexandra beszélget.Nick Bostrom svéd filozófus a 2014-ben megjelent Szuperintelligencia (Superintelligence: Paths, Dangers, Strategies; Oxford University Press) című könyvében arról ír, hogy milyen veszélyekkel jár a mesterséges intelligencia fejlesztése. A 2024-ben megjelent Mély utópia – Élet és értelem egy megoldott világban (Deep Utopia - Life and Meaning in a Solved World; Ideapress Publishing) című könyve ennek pont az ellentéte. E könyvben felteszi, hogy az emberek sikeresen megbirkóznak a fejlett mesterséges intelligenciával járó technológiai, erkölcsi és politikai kihívásokkal. Bostrom szerint egy ilyen siker eredménye egyfajta mély utópia lenne. Nemcsak a munka és a szűkösség utáni társadalomban élnénk (ezek a dolgok már az utópia felszínesebb felfogásában is szerepelnek), hanem egy „posztinstrumentális” társadalomban is, ahol szinte bármit, amit csak akarunk, beleértve a saját személyes fejlődésünket is, a mesterséges intelligencia jobban el tudna végezni. Bostrom központi kérdése az, hogyan találhatnánk értelmet és célt egy ilyen világban. A könyvről Gébert Judit és Köves Alexandra beszélget, többek között az alábbiakról. Mi köze van a mély utópiának az ökológiai közgazdaságtanhoz? Technooptimista, vagy pesszimista Bostrom könyve? Alkalmas-e a könyv sajátos elbeszélői, párbeszédes stílusa az üzenet közvetítésére? Melyek azok a helyzetek, ahol a technológiai hatékonyság korlátokba ütközik és nem tud választ adni a társadalom számára? Milyen társadalmi javak lennének egy mély utópiában is szűkösek? Mi értelme van egyáltalán ilyen utópiákról beszélgetni? A jobb világért való küzdelem adja-e az élet értelmét? Kötelességünk-e hasznosnak lenni? Mi hiányzik a könyvből? És mi köze van mindehhez a fűtőtestnek és a csésze teának?

Miért beszélünk keveset mostanában az erdeink állapotáról? Hogyan befolyásolják az erdőket a társadalmi, természeti folyamatok? Mit jelent a természetközeli erdőgazdálkodás? Gálhidy László ökológussal, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével Gébert Judit beszélget. Az erdők létét sokszor adottnak, változatlannak vesszük az életünkben, holott az erdők sokféle természeti és társadalmi folyamat eredményeképpen változnak körülöttünk. Ezekről a folyamatokról beszélget Gálhidy László ökológussal, a WWF Magyarország Erdő programjának vezetőjével Gébert Judit. Többek között az alábbiakról esik szó. Hogy állunk erdőkkel a világon? A földterület hány százalékát borítja erdő? Mekkora hányada védett? Mik a trendek, hogyan változott a helyzet? Milyen erdők jellemzők Magyarországon? Mit jelent az, hogy egy erdő védett? Kivágnak-e fát védett erdőben? Mi az, hogy erdőrezervátum? Mi az a városi erdő? Milyen szerepet játszik az erdő az életünkben? Hogyan befolyásolja az erdeinket a klímaváltozás? Fel van-e készülve az intézményrendszer az új kihívásokra? Hogy néz ki az erdőgazdálkodás intézményrendszere? Miben különbözik a magánkézben és állami kézben lévő erdő? Mit jelent az erdő esetében a „fenntartható használat”, vagy „természetközeli erdőgazdálkodás” és mi nem az? Miért történik tarvágás és/vagy végvágás? Milyen akadályai vannak a természetközeli erdőgazdálkodásnak ma Magyarországon? Mi történik a WWF Erdő Programjában? Hol találkozhatunk ma szentélyerdőkkel Magyarországon, ahol egyetlen fára sem emeltek fejszét az elmúlt évszázadokban? Mit tehet az egyén az erdők megőrzéséért és fenntarthatóságáért?

Sokan tartanak attól, hogy az ökológiai eltartóképességen belüli jó életnek nem lehet majd része az utazás. Míg a jelenlegi turizmus valóban rendkívül szennyező iparág, kár lenne elvetni azt a gondolatot, hogy más hozzáállással, más szemlélettel, más módszerekkel mégis képesek lehetnénk az utazással együtt járó élményeket és tapasztalatokat mégis az életünk részeként megtartani. De vajon milyen lenne ez a változás? Egy tőlünk eltérő kultúrát megismerni, annak átmenetileg részévé válni, csodálatosan építő tapasztalat lehet az ember életében. Sajnos a jelenlegi gazdasági logika egyenes következménye, hogy ezt a tapasztalást is maga alá gyűrte a haszon mindenhatósága, és a turizmusban is átvette a minőségi szemlélet helyét a mennyiségre való törekvés, egyre több élő- és lakóhelyet téve tönkre. Ebben az epizódban Köves Alexandra Szűcs Péter íróval beszélget arról, hogy hogyan lehetne átértelmezni az utazás fogalmát.

Gébert Judit Hogyan lehetséges ökológiai közgazdaságtan? című könyvében a konvencionális és az ökológiai közgazdaságtan összevetésére vállalkozik – elsősorban abból a nézőpontból, hogy azok milyen eltérő megoldásokat kínálnak a klímaválság égető problémájára. A könyvről Málovics György (ökológiai közgazdász, SZTE GTK), Márton Miklós (filozófus, ELTE ÁJK) és a könyv szerzője beszélgetnek.

Amikor innovációról beszélünk, szinte mindenki egyből a technológiai fejlődésre gondol, és még azon belül is leginkább a cégek azon törekvéséről, hogy a technológia fejlesztésével nagyobb piaci szereplőkké válhassanak és végső soron maximalizálni tudják a profitot. Ugyanakkor meglehetősen ritkán beszélünk egy másik típusú innovációról, amit társadalmi innovációként ismerünk, és merőben más célok mentén jön létre.  A társadalmi innovációk valamilyen, a társadalom számára hasznos és előnyös megoldás kidolgozásáról és elterjesztéséről szólnak, irányuljon az a demenciával élők életminőségének javításáról, sportklubok közösségépítésének módjairól, vagy a turizmus fenntarthatóvá tételéről. Az adásban Magyar Dániellel, az ELTE Innovációs Központ igazgatójával, a Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TinLab) projektvezetőjével beszélget Köves Alexandra arról, hogy miről is szólnak ezek a társadalmi innovációk, és hogyan néz ki az ehhez köthető ökoszisztéma ma Magyarországon. A magyar Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium (TinLab) definíciója szerint „a társadalmi innováció olyan új vagy továbbfejlesztett folyamat, amely társadalmi szükségletek újszerű megoldásának létrehozását célozza meg, vagy társadalmi részvétel, gyakorlatok, kapcsolatok és viselkedési formák új kombinációja révén fejleszt megoldásokat. A társadalmi innováció fontos feladata a termék és üzleti folyamat innovációs eredmények társadalmi elterjesztésének támogatása is. A társadalmi innováció a többi innovációtípus komplementer folyamataként értelmezhető.” Miért fontosak nekünk a társadalmi innovációk? Miként függenek össze más innovációkkal? Milyen kapcsolatuk van a profithoz? Kiket képzeljünk el leginkább a társadalmi innováció motorjaként, és mi motiválja őket leginkább? Milyen példákat láthatunk Magyarországon? Kell-e, hogy rendszerkritikus szempontból hozzanak létre innovációkat, és miért lehet fontos a társadalmi innovációk nyílt hozzáférésű tudássá válása? Van-e ennek a területnek állami támogatottsága? Ezekről a kérdésekről beszélget ebben az adásban Köves Alexandra Magyar Dániellel, az ELTE Innovációs Központ igazgatójával, a TinLab projektvezetőjével. A podcast a Heinrich Böll Stiftung Prágával együttműködésben készült.

Reménykedhetünk-e a pozitív jövőben, ha az ökológiai válság kilátástalannak tűnik? Mit tehetünk, hogy elkerüljük a bénító apátiát és a reménytelenséget? Hogyan tudjuk az erőforrásainkat a szebb jövő elérésére fordítani? Mihók Barbara ökológussal, mentálhigiénés szakemberrel Gébert Judit beszélget. A Zöld Egyenlőségben már több beszélgetés is szólt a klímaszorongásról, a természeti kincsek elvesztése miatti gyászról, a világ jelenlegi állapotával kapcsolatos bizonytalanság érzéséről. Mihók Barbara ökológus, mentálhigiénés szakember (Environmental Social Science Research Group, Szegedi Tudományegyetem) és Gébert Judit arról beszélget, hogy milyen szerepe lehet a reménynek abban, hogy ezeket az érzéseket cselekvéssé és pozitív jövőképpé változtassuk? Mit jelent az, hogy a polikrízis korában élünk? Milyen mentális kihívásokkal szembesül egy átlagember és a „zöld szakember”? Mi a Remény Projekt? Milyen motivációból indult, hol tart most? Milyen eszközökhöz fordulhat a zöld szakember a mentális egészségének védelme érdekében? Miben különbözik a remény az optimizmustól? Mit jelent a radikális remény? Sarkallhat-e cselekvésre a szorongás? Valójában milyen motivációból cselekednek az emberek a környezet érdekében? Hányféleképpen lehet „zöldnek” lenni? Naiv dolog-e reménykedni egy szebb jövőben?

A klímatudomány 10 alapüzenete nyilatkozat 2024 szeptemberében jelent meg, amit különböző – a klíma szempontjából összefonódó – tudományterületeken dolgozó kutatók fogalmaztak meg annak érdekében, hogy megmutassák, van tudományos konszenzus a klímavészhelyzet kérdésében, és cselekvésre is ösztönözzenek. A nyilatkozatról, két létrehozó, Ürge-Vorsatz Diana és Köves Alexandra beszélgetnek. Bonyolult világunkban néha úgy tűnhet, hogy még a tudósok is össze-vissza beszélnek, és a legalapvetőbb kérdésekben sincsen egyetértés. Ugyanakkor – még ha nagyon különféle perspektívából is szemlélik időnként a dolgokat – bizonyos alapokban meg tudnak egyezni. Ezeket az alapokat fektették le kutatók közösen a Klímatudomány 10 üzenete felhívásban. Ebben az adásban Ürge-Vorsatz Diana, klímakutatóval beszélget Köves Alexandra magáról a nyilatkozatról, a tudományos konszenzus lehetőségeiről, és arról, hogy vajon az amerikai elnökválasztás mit jelent a klímaválságra adott válaszokra nézve. Míg a rendkívül komplex rendszerek esetében számos szemszögből lehet vizsgálni a dolgokat, időnként a legkülönbözőbb területek képviselői is képesek konszenzusra jutni: Klímaváltozás van. Az ember okozza. Már most is látszik. Néhány változást még el tudunk kerülni, és néhányat már nem biztos, így az alkalmazkodás és a megelőzés ugyanolyan fontossággal bír. Nem elég csak a klímával foglalkozni, hiszen az a többi környezeti problémával – mint például a biodiverzitás csökkenése - jelentősen összefügg. Mindannyiunknak van feladata ebben a kérdésben, de a tehetősek tehetnek a legtöbbet, és szolidaritás nélkül lehetetlen megküzdeni a változásokkal. A gazdasági működésünk jelenleg kizárólag az anyagi jólétre koncentrál, a természeti stabilitást is magában foglaló jóllét pedig csak sokad rendű kérdés, így a környezeti erőforrásainkat még értékelni sem képes. Ezért a gazdasági megközelítésekben komoly átalakításra van szükség. Az egyéni és kollektív szintű aktivitás átfordíthatja a kérdéskör által jogosan kiváltott szorongást teremtő cselekvéssé. A Green Policy Center által Gelencsér Andrással és Ürge-Vorsatz Dianával közösen elindított klímatudomány-kommunikációval foglalkozó informális háttérbeszélgetés-sorozat folyamatáról és végeredményéről beszélget Köves Alexandra ebben az adásban Ürge-Vorsatz Diana, klímakutatóval, a Közép-Európai Egyetem professzorával, az IPCC alelnökével. Aki tudósként támogatni szeretné a nyilatkozatot, egy kétperces kérdőív kitöltésével megteheti.

Jelenlegi világunkban egyre szélsőségesebb formákban jelenik meg az ahogyan a fenntarthatóságról hallunk. A spektrum egyik szélén állnak azok, akik a klímaváltozás körül kialakult diskurzusokat egyszerű hisztinek tartják, ami csak arra jó, hogy az európai versenyképességet agyoncsapja. A másik végén pedig azok, akik azt mondják, hogy csak az összeomlásra történő felkészülés lehet előremutató, mivel azt megúszni már nem lehet. Mi történik mostanában a klímakommunikációval, és mindez hogyan hat ránk?      Ebben a rendhagyó adásban négy zöld podcaster, Gébert Judit, Köves Alexandra, Nagy Réka és Tomaj Zsófi arról beszélget, hogy jár-e felelősséggel a riogatás. Egyáltalán mit is jelent a „riogatás” fogalma a klímaváltozás kapcsán, és melyik lehet az a kommunikációs megközelítés, amely a cselekvést katalizálja anélkül, hogy hamis ábrándokat keltene? Az emberek eltérően reagálnak a fenyegető jövőképekre és a reményteli üzenetekre – míg egyeseket a riogatás sarkall cselekvésre, másokat a pozitív példák mozdítanak meg. A riogatás akár ösztönözhet is, ha megfelelően alkalmazzák, de nem mindenkinél ez a járható út. Talán az egyensúly megtalálása a kulcs: a fenyegetésnek és a reménynek együtt kell jelen lenni ahhoz, hogy valódi változást érjünk el. Folyamatosan ömlenek ránk a klímaváltozásról és környezeti fenyegetésekről szóló hírek, és sokan éreznek szorongást vagy bénultságot az üzenetek hatására. De mi számít „riogatásnak”? Egy valós figyelmeztetés, amelynek célja a gyors cselekvés? Túlfeszítik-e a húrt azok, akik úgy fenyegetnek, hogy közben nem kínálnak megoldást? Egyáltalán lehet-e konkrét megoldást kínálni? Meg tudjuk-e találni az egyensúlyt a hatásos kommunikációban? Ezt a kérdést élőben, a Bolygó Közösségi Térben, közönség előtt vitatták meg ismert, fenntarthatósággal foglalkozó podcasterek: Gébert Judit és Köves Alexandra ökológiai közgazdászok (Zöld Egyenlőség), Nagy Réka klímakommunikációs szakember (Telex-Kisbolygó), valamint Tomaj Zsófi fenntarthatósági szakember (Körforgásban). A beszélgetésben érintették az egyéni különbségeket, a traumatizáló kommunikáció elkerülésének kérdését, és azt is, hogyan érdemes beszélni a gyerekekkel az éghajlatváltozásról.

Mi egy klímaper célja? Milyen eredményeket lehet ezzel elérni? Milyen perek voltak mostanában és hogyan zárultak? Mit mond a magyar klímajog? Sulyok Katalinnal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docensével Gébert Judit beszélget. A klímajog jelenlegi állásáról beszélget Sulyok Katalin, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Nemzetközi Jogi Tanszék docense és Gébert Judit. Többek között az alábbiakról. Miben különbözik egy klímaper egy „sima” környezetvédelmi pertől? Mi a jogi következménye egy klímapernek? Milyen szintű bíróság hoz ítéletet egy ilyen ügyben? Hozhat-e a bíróság olyan döntést, ami korlátozza az államot vagy ez szembe megy a hatalmi ágak szétválasztásának elvével? Ki képviseli a természetet, vagy a jövő generációit ezekben a perekben? Hogyan lehet olyan jogi keretet kialakítani, ami segíti a fosszilis erőforrások használatának csökkentését? Az elmúlt két évben több klímaper is zajlott világszerte, ki és miért indította ezeket? Mi lett az eredmény? Mi ezeknek a jelentősége? Eddigi klímapereket általában fiatalok, vagy idősek indították, miért lehet ez így? Mit látunk a klímaperek tendenciájával kapcsolatban? Várható-e a számuk növekedése? Lesz-e Magyarországon klímaper? Mit mond a magyar klímajog?

Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Jobb lesz-e a világ, ha feltámasztjuk a kihalt fajokat, például a dodót, vagy a mamutot? Milyen kulturális és érzelmi hatással van ránk a biodiverzitás csökkenése? Mi számít a természet „eredeti” állapotának? Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget. Amikor fajok kihalásáról beszélünk, akkor általában az ökológiai hatásokra gondolunk. Azaz arra, hogy a fajkihalás milyen hatással lesz az ökoszisztémára és azon keresztül az emberi faj környezetére. Kevesebbet beszélünk a fajok kihalásának kulturális és érzelmi oldaláról. Nemes László bioetikussal, filozófussal Gébert Judit beszélget a biodiverzitás csökkenésének kulturális jelentőségéről, többek között az alábbiakról. Milyen a fajkihalás üteme ma? Milyen „híres” fajkihalásokról beszélhetünk? Mitől híresek ezek? Hogyan hatott az adott faj eltűnése az emberekre érzelmi, kulturális szempontból? Hogy áll a feltámasztás technológiája ma? Mikor beszélhetünk arról, hogy egy faj „feltámadt”? Mit mond a feltámasztáshoz való viszonyunk a természethez való viszonyunkról? Mit jelent az, hogy a természetet „eredeti” formájában állítjuk vissza? Mi az őshonos, vagy invazív faj? Mit kezdjünk a fajok kihalása, természet pusztulása miatti gyászunkkal?