"Megkerülhetetlen emberek és történetek!"
A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre.
Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel.
A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.
Advertise on StúDió Veszprém
Advertise on StúDió Veszprém to promote your brand to thousands of podcast listeners
Check latest episodes from StúDió Veszprém podcast
Az iszlám és a turista biztonsága összefér
2026/04/24
Nyaralási szezon előtt fontos téma az utazási jog, de ebben a világban is megtaláltuk vendégünk tolmácsolásával a kalandtúra izgalmát. Ugyanis a turisztikai vonatkozású jogszabályok mellett az iszlám kulúra és vallás avatott szakértője András. Praktikus és igen konkrét tanácsai mellett saját útiélményiről is mesélt: a sária és a dzsihad jelentéséről, a beduinokkal közös vándorlásáról, a Koránban parancsként megírt vendéglátási kötelezettségről és a gyógyító emberek kiemelt társadalmi megbecsüléséről az arab világban. Először podcastunk történetében arabul is megszólalunk ebben az epizódban.Témáink:4:35 Az utazási jog világa8:15 Járattörlés10:38 Fapados utaspolitika 12:10 Delayguru15:29 Saria és dzsihad19:30 Az iszlám vendégjog a turistára is érvényes22:33 Ana hakim26:40 Taxi Damaszkuszban29:25 Az iszlámra áttérni31:00 Emberséges iszlám
A magyar vívósport lovagja
2026/04/17
Sokan járnak edzőterembe, viszont csak néhányan vannak azok, akik 6 évtizeden át ugyanabba. Vendégünkkel még az is megesett, hogy róla nevezték el a vívótermet, ahol ő fiatalon gyakorolt, aztán később edzőként nevelte a tehetségeket. Manapság 70 feletti seniorként a magyar válogatott tagjaként készül itt világversenyekre.0:00 Témáink:5:46 Lesántulva ezüstérem8:30 A feleség a siker hátterében10:20 1963-ban indul a történet15:12 Kézi, foci vagy vívás?22:10 Gondolkodj a másik fejével, ahogy az üzletben25:50 Félmeztelen párbaj27:45 Párbaj ma?
4 évszak túrasorozat a Balatonon - bicajjal
2026/04/10
Éppen csak megszáradt a neves kitüntetést tanúsító oklevelén a tinta, amikor Balatonfüred turizmusáért végzett munkájáért méltán elismert drótszamár-rajonfóval beszélgettünk.
A sportrégió mellett a hatalmas üzleti lehetőségekről, a balatoni borokról és az analóg vs. elektromos biciklisek vélt vagy valós ellentétéről is szót ejtettünk vendégünkkel.
Témáink: 4:50 Verseny helyett túra5:00 Hóban bringázni csodás6:50 Mountain bike túra május 16-án9:03 ismeretlen helyeken16:40 Borozás kétkeréken20:25 Elektromos vs. analóg bicaj25:23 Veszprém-Balaton Sportrégió
Könyvbemutató
2026/04/03
Ebben az epizódban a 2026. március 20-ai könyv-premierről tudósítunk. Rögzítettük rendezvényünket, így azok is betekinthetnek a kulisszák mögé, akik nem lehettek jelen.
68 megkerülhetetlen ember és történeteik
2026/03/27
Március 20-án jelent meg interjúkötetünk, melyben 68 podcast-szereplőnk közreműködésével mutatjuk meg azt a valóságot, ami valóban körbevesz minket. Ők azok, akik az illúziók világa helyett a normalistást építik.A könyv megvásárolható Veszprémben és online is. Az értékesítési helyek és a vásárlás részletei a diossylaszlo.hu oldalon megtalálhatók.Kötetünk szereplői1. ● BÁNDI Klára (magántanár) 2. ● BARABÁS Árpád (kőműves, gyártulajdonos) 3. ● BISZAK Sándor (az Arcanum alapítója) 4. ● CSILLAG Zsolt (kancellár) 5. ● DEMEL Eszter (zenepedagógus) 6. ● DONÁT Tamás (újságíró)7. ● dr. BÁRDOS Jenő (nyelvészprofesszor, neveléstudós) 8. ● dr. BUKTA-LISKA Fanny (marketingkutató) 9. ● dr. DOMOKOS Endre (környezetmérnök, docens) 10. ● dr. HEGEDŰS Tamás (ügyvéd, volt köztársasági megbízott) 11. ● dr. ISPÁN Dávid (kémiatanár, TikTokker, kutató)12. ● dr. KAÁLI-NAGY Géza (szülész, autómúzeum-tulajdonos)13. ● dr. KISZELYNÉ CZIBIK Tünde (táncpedagógus) 14. ● dr. KŐVÁRI Edit (egyetemi docens) 15. ● dr. LŐRINCZ Katalin (habil. docens, turisztikai szakértő) 16. ● dr. MAGYARÁDY Péter (ügyvéd) 17. ● dr. PRAZNOVSZKY Mihály (irodalomtörténész) 18. ● dr. RUPPERT Tamás (docens, tanszékvezető) 19. ● dr. SÁGODI László (aneszteziológus, hagyományos kínai orvoslás szakértő) 20. ● dr. SOMLAI JÁNOS (radiológus, taekwondo mester) 21. ● dr. SZENTGYÖRGYI Szilárd (docens, nyelvész)22. ● dr. VÁNDORFI Győző (diabetológus főorvos) 23. ● dr. VASS László (magánegyetem-alapító, professor emeritus) 24. ● DUDÁS Erika (pszichológus) 25. ● FALUSI Mariann (énekes, színész) 26. ● FRIEDLER Magdolna (orgonaművész) 27. ● GUNDEL-TAKÁCS Gábor (újságíró, műsorvezető) 28. ● GYUKLI Krisztián (borász) 29. ● HARAZIN Tibor (társasjátékfejlesztő) 30. ● JANKOVICS Éva (író) 31. ● JÁSDI István (borász) 32. ● JÁSDINÉ CSABA Réka (Jásdi-pince ügyvezető) 33. ● KARCAGI Péter (társasjáték-fejlesztő) 34. ● KISS-DALMADI Mariann (kineziológus) 35. ● KLESITZ Eszter (HR-vezető) 36. ● KOLOZSVÁRI Zsuzsi (marketingszakértő, balatoni vállalkozónő) 37. ● KOLTAI Róbert (színművész, rendező)38. ● KÓRÓDI Anikó Zsuzsanna (operaénekes) 39. ● KOVÁCS Attila (zeneszerző)40. ● KÜRTI Tom (stratéga, vezetői tanácsadó) 41. ● LÉKAI-KISS Ramóna (színész, műsorvezető)42. ● LIPP Adrienn (lovasvadász) 43. ● MÁTÉ P. Gábor (színész, filmrendező) 44. ● MÉSZÁROS Zoltán (a VeszprémFest alapító-igazgatója) 45. ● MOLNÁR László (operatőr, drónpilóta) 46. ● MOLNÁR Szabolcs (szervezetfejlesztő)47. ● NAGY Zsolt (kutatási osztályvezető, vitaminszakértő) 48. ● NAGYNÉ Czuri Eszter (HR-szakértő, balatoni vállalkozónő) 49. ● NEHÉZ János Michael (ügyvezető tulajdonos, ANDL Kft.) 50. ● NEMERE István (író) 51. ● NYÁRÁDY Natália (parfümőr)52. ● ÖRSI Ágnes (újságíró, televíziós szerkesztő) 53. ● PERETSÉNYI Dániel (ügyvezető, Greenman Kft.) 54. ● PINTÉR József (baleseti helyszínelő, közlekedésbiztonsági oktató) 55. ● PLANTEK Lea (a FAO kommunikációs szakértője) 56. ● PRIBÉK István (edző, hidegterápia-és légzésoktató) 57. ● prof. dr. ABONYI János (adattudós, rektor) 58. ● prof. dr. PÁLFFY Géza (történész) 59. ● RÁBAI Balázs (televíziós újságíró) 60. ● RÁDÓCZY Andrea (szállodatulajdonos)61. ● RÓNASZÉKI Zoltán szobrász 62. ● SCHINDLER Anikó (privát idősgondozó) 63. ● SZALAY-BERZEVICZY Attila (közgazdász) 64. ● TORNAI Tamás (borász)65. ● VAJDA Alexandra divattervező 66. ● VÉH Balázs (nyelviskola-tulajdonos) 67. ● VON BARTHELDNÉ ÁBRI Judit (mestercoach) 68. ● ZÁKONYI Botond (író, újságíró)
A magas színvonalú kommersz háza kiválóságokkal (dr. Olti Ferenc)
2026/03/20
A Zsidó Kiválóságok Háza jó alapot adott arra, hogy 3000 évet visszautazzunk az időben és a ma is moder ókori oktatási-vallási szemléletet et elemezzük. Aztán napjaink valósága is ránk köszönt, hiszen a háborúba induló unoka előző napi üzenete is eljutott hozzánk. A zsidóságról, a tehetségről, a tanulás és a józanság fontosságáról egyaránt súlyos, elgondolkodtató mondatok hangzottak el beszélgetésünkben.Témáink:18:00 Holokauszt nélkül beszéni a zsidókról19:40 Opera Füreden a Metropolitanból 21:30 Kedvenc zsidóim24:10 Közoktatási program a világon egyedülállóan Magyarországon26:40 Hajszárító-effektus27:12 EU-s projekt ellenállással28:13 Unoka a háborúban
Ötcsillagos félelmek - útibeszámoló
2026/03/13
Első kézből értesülhetünk arról, mit jelent az, hogy a nemzetközi turizmus után az iráni drónok fő célpontjává vált Dubaj.Vendégünk néhány naposra tervezett utazása kényszerűen meghosszabbodott, aminek a baráti segítségnek és a sivatagot átszelő autóutnak köszönhetően lett vége.
A Szentatya találkozása István, a királlyal (Heim Gábor)
2026/03/06
Fergeteges bohózattal készülnek a füredi tavaszra. Ez lesz a Boeing, boeing - Leszállás Párizsban című világsikerű darab, melynek magyar kiadásában Magdi anyus is komoly szerephez jut.Vendégünk leveszi a kaeresztvizet a rosszulöltözött politikusokról is, de az átlagról sincs túl jó véleménye a protokollszakértő-tanácsadónak. Azt is elmagyarázza, a miniszterelnök nem tengerészgyalogos, akárhogy is öltözködik. Véleményére pedig érdemes adni, hiszen a Szentatya látogatását előkészítő páter Tucci is elégedett volt vele. Fontos ügy a Rotaryé, amit a maffia miatt hozott létre 111 éve egy amerikai ügyvéd. Van dolguk ma is.
Témáink:3:16 Rotary 111 éve 7:50 Cserediákoskodás a Rotaryval9:02 Boeing Magdi anyussal11:54 Pápalátogatás helikopterrel15:18 Fotó Putyinról16:30 Visszafejlődő elegancia18:24 Első benyomás 7 másodperc alatt20:20 Logó gatyával is lehet tiszteletet kivívni?22:40 Zoknidivat23:08 Lady Diana harisnya nélkül25:03 Nyakkendő nélküli polgármester pedig nincs26:40 A miniszterelnök nem tengerészgyalogos
Rejtély Somlóvásárhelyen - mi van a 80 méter mély kút aján?
2026/02/26
A barlangi mentő a saját biztonságát nem áldozza fel, mégis kockáztatja életét másokért. Így összegezhető az izgalmas beszélgetés, amit a sikeres törökországi mentőexpedíció egyik tagjával folytattunk. A Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat speciálisan képzett tagja a veszprémi várkútban is kutatott a legendák után és most éppen az ország - feltételezhetően - legmélyebb ásott kútjában végez társaival feltárást. Az onnan előkerült német rohamsisak és a vadászpuskacső kevésbé lepi meg őket, mint a kút kőből rakott, habarcs nélkül kiépített 1 méter vastag fala. Nem értik, hogyan volt ezt lehetséges kivitelezni 150-200 évvel korábban.0:00 Témáink: 2:50 10000 méterrel a föld alatt6:10 Amikor a külvilág teljesen megszűnik8:20 Első a mentő biztonsága12:10 Adod az életed másokért?13:00 Mindig segítettem az embereknek14:40 A Várkút legendája17:40 Mendemondák minden kútnál19:40 Tűzvész a veszprémi várban21:50 Rejtély Somlóvásárhelyen26:20 A taposókút szerkezete28:40 Bemenjünk a barlangba vagy ne?
A boldog tudatlanság csapdája (Dobos János)
2026/02/20
A mentális betegségek kezelésében sem áll túl jól hazánk, de a világ sem büszkélkedhet ezen a területen. A magyar jogvédő szervezet kiállítást szervezett a pszichiátriákon tapasztalható helyzetről - ők az állampolgári jogok szempontjából szemlélik a helyzetet. Az alapítvány munkáját irányító beszélgetőtársunk ismert sci-fi író is, így a könyvek világáról is eshetett szó. Vajon követi-e a Hunyadi-sorozat sikerét a Trianon-küldetés? Könyvét már ismeri a maagyar filmszakma, mint kiderült...
Témáink:2:40 Kiállítás a pszichiátriák világáról6:20 Fogadóóra és mentális betegek8:15 Rendőrök szemével a mentális betegek12:30 Dollármilliók gyógyszerekből15:10 Köz és önveszély, plusz emberi jogok21:20 Trianon küldetés22:40 Hunyadi nyomában
Az egyetlen pénzköltési mód, ami gazdagabbá tesz
2026/02/13
Folytatjuk a hasznos tanácsokkal és útiélményekkel teli beszélgetést a hátizsákos viláhutazó szeniorral, aki71 országot megjárva így gondolkodik magáról: "csak egy srác vagyok, aki szeret utazni". András idén 72 éves.
Témáink: 2:30 Kommunikációs biztonság6:20 A kóla az utazók legfőbb gyógyszere7:50 Francia baguette Ázsiában9:40 Tengerimalac, kutyahús és szöcske a tányéron11:30 Kínai ecetleves14:15 Ritka madár a 60-as hátizsákos utazó15:58 Brunei19:00 Peking ingyenes 60 felett22:30 Én csak egy srác vagyok, aki szeret utazni23:15 A legek, legjei27:25 Etikus utazó nem ül tevére28:30 Az arab metró a 22. századból30:10 A bakancslista31:57 Az idő nem jön el, az elmegy
Az tud olcsón utazni, aki sokat utazik
2026/02/06
Presser, Dés és Bereményi dalban mondták el, amit vendégünk prózában:"Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,Nagy utazás az életünk..." (Nagy utazás - 2003)András elmeséli, miért érzi biztonságban magát hátizsákos turistaként és a 10 kilós hátizsákjával fele annyiból csinál meg egy ázsiai utat, mint az utazási irodák csomagalánlatai.Praktikus információk és kalandok, egybecsomagolva!
Témáink:3:40 Nagy utazás 2010-től4:30 Személyivel az Indiai-óceánhoz7:00 Brunei8:10 Omán, selyemút Üzbegisztánban9:25 65 felett drágább a biztosítás10:18 Minden ember normális11:53 A felkészülés egyenrangú az utazással13:20 Repülőjegy inkognitó-módban17:02 Féláron utazok19:00 Kártérítés késés esetén22:35 Időpont-kiválasztás 25:40 Booking vagy nem Booking27:25 Csak a vendégvélemény számít32:45 Kávé helyett csáj
Sörjáték és az egyetem zebrája (dr. Kovács Zoltán)
2026/01/30
Bölényezéssel kezdjük és zebrázással fejezzük be a beszélgetést a termelésmenedzsmentet oktató egyetemi tanárral. Nem afrikai kirándulásélményekről, hanem legendás tanárokról, hallgatókról, az oktatásban akalmazott eszközök evolúciójáról és szimulációs játékokról esik szó a két említett négylábú mellett.
A nemrégiben elnyert Polinszky-díjról és a kerek évfordulóról, valamint az egyetem harmadik missziójáról is megemlékezünk professzorvendégünkkel.
Témáink:3:30 Gaál Zoli, a rektor8:00 Az írásvetítők fénykora11:40 Termelésmenedzsment és ellátási lánc13:00 Martin Cristopher16:50 A veszprémi körforgalom diákok feladataként19:15 A harmadik misszió22:40 Sörjáték az MIT-ról23:30 Miért termelékenyebb egy dán?32:00 Zebra ajándékba a polgármestertől
FOMO - aki kimarad az lemarad vagy túlél? (Hargitai Dávid)
2026/01/23
Sokmindentől félhetünk, de a kimaradás réme egyre inkább jelen van digitalizált életünkben. Azonban nem csak a közösségi platformok generálhatják ezt, a valós élethelyzetekben, így például a munkahelyeken is szorongató lehet az az érzés, hogy kimaradunk és lemaradunk.Vendégünk és szerzőtársai ezt a témát járták körbe díjnyertes cikkükben, melynek legfontosabb elemeit érintjük beszélgetésünk során. Szóba kerül Veszprém új szerepe, az Európai Sportrégiós cím is, hiszen Hargitai Dávid doktori értekezését a sportmarketingből írta.
Témáink:1:00 Fomo-definíció6:50 Közösségi média, mint a félelem gázpedálja8:30 Addikció és FOMO9:06 Online és offline kimaradás10:10 Munkahelyi FOMO és a fiatal nők 13:03 Minél fiatalabb, annál jobban fél17:35 A JOMO és a FOMO édestestvérek19:10 Illúziók világa és a munkaidő vége20:40 Munkáltatói hozzáállás24:00 Wellbeing a tanulság25:00 Tanács a sportrégiónak28:00 Japán módszerrel mérik a veszprémieket
A zene sorsfordító ereje: szerzetesből műsorvezető (Bősze Ádám)
2026/01/16
"Bősze a komolyzene Nyáry Krisztiánja" - írták róla, amikor a klasszikus zene nagyjainak szerelmi életéről adott ki könyvet. A beszélgetésből megtudjuk, hogy a Balatonon nőtt fel és ide vonul vissza "irodalmi remeteségbe", amikor legújabb könyvein dolgozik.Szóba kerül a semmit nem takaró fellépőruha, Liszt reverendája és a félreolvasott Für Elise, meg némi Traubizás a családtörténetből.
Témáink:
3:50 Traubi és Balatonaliga
6:50 Szerzetesből műsorvezető
12:21 Újévi koncert gyémánt fülbevalóban15:45 Rendeséletűek és rendetlenek
16:40 A Liszt-sztori reverendáva
l18:00 Show must go on
20:10 Extrém műalkotás zenéből
21:10 Ligeti utca a Tévút
22:30 Beethoven szerelme
23:25 Für Elise helyesen Für Therese
24:44 A zenetörténet szórakoztató nagymestere
26:30 A szerelem érdekesebb, mint a halál
27:00 Titkok a házikönyvtárból