Advertise on podcast: Új Egyenlőség

Az Új Egyelőség podcast vendége Kováts Eszter politológus, a Bécsi Egyetem kutatója, akivel a műsor az Orbán-rendszer értelmezéséről, valamint a 2026-os választások tanulságairól beszélget. Az apropót Kováts Eszter és Körösényi András közös cikke adja, amely megkérdőjelezi azt az elmúltévekben széles körben elfogadott dogmát, hogy az Orbán-rendszert nem lehet választásokon leváltani, illetve hogy vereség esetén a hatalomátadás elmaradna. A beszélgetés kiindulópontja az, hogy a választásokon végülnem váltak valóra azok a súlyos forgatókönyvek, amelyeket sok elemző és megszólaló előrevetített: nem halasztották el a választást, nem változtatták meg az utolsó pillanatban a szabályokat, és a vereséget szenvedő miniszterelnökelismerte az eredményt. Ez arra kényszeríti az ellenzéki nyilvánosságot és a politikatudományt is, hogy számot vessen korábbi értelmezéseivel. Kováts Eszter szerint a fő kérdés nem az, hogy az Orbán-rendszer „jó” vagy „demokratikus” volt-e, hanem az, hogy hogyan írható le pontosan. A beszélgetésben részletesen szó esik a „plebiszciter vezérdemokrácia” fogalmáról, amely a rendszer egyik kulcsa lehet: egy olyan politikai berendezkedésről van szó, ahol erős autoriter elemek mellett a vezető mégis elfogadja a népi felhatalmazás – vagy annak megvonásának – végső legitimitását. Az adás hangsúlyozza, hogy az Orbán-rendszer nem válikvisszamenőleg liberális demokráciává attól, hogy leválthatónak bizonyult, de az is kiderül, hogy nem volt azonos egy klasszikus diktatúrával vagy Belaruszhoz hasonló rezsimmel. A vendég szerint a félelemalapú ellenzéki diskurzus és az „óellenzék” stratégiája is szerepet játszott abban, hogy sokáig természetesnek tűnt a leválthatatlanság narratívája – amelyet Magyar Péter megjelenése és sikere alapjaiban írt felül. A beszélgetés végig arra keresi a választ, mit jelent mindezaz ellenzéki politikai gondolkodás, az elemzői felelősség és a jövő politikai stratégiái szempontjából: mit tanulhatunk egy olyan rendszerből, amely autoriter volt, de mégis választásokon dőlt el a sorsa. 

Az Új Egyenlőség podcast legfrissebb adásában Büttl Ferencközgazdásszal beszélgettünk a világgazdaságot és különösen a magyar gazdaságotérintő aktuális folyamatokról. A podcast középpontjában az iráni konfliktusállt, amely az elmúlt hetekben jelentős hatást gyakorolt az energiaárakalakulására, és ezzel együtt az egész globális gazdasági rendszerre. A kiindulópontot az adja, hogy rendkívül rövid idő alattdrasztikus áremelkedés következett be az energiahordozók piacán. A kőolaj áranéhány hét alatt mintegy 70 dollárról 100 dollár fölé emelkedett, miközben aföldgáz ára gyakorlatilag megduplázódott. Ez az ugrás nem klasszikus piacifolyamatok eredménye, nem a kereslet hirtelen növekedése vagy a termelésvisszaesése áll a középpontban, hanem elsősorban az ellátási láncok sérülése. Akonfliktus következtében szállítási útvonalak váltak bizonytalanná, sőt részbenelérhetetlenné, különösen a Hormuzi-szoros térségében, ami kulcsszerepetjátszik a globális energiaszállításban. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy báraz energiahordozók fizikailag léteznek, a hozzájuk való hozzáférés korlátozottáválik, ami azonnal megjelenik az árakban. A beszélgetés során külön hangsúlyt kapott a magyar gazdasághelyzete, amely több szempontból is sérülékenyebb az átlagnál. Bár azenergiaárak emelkedése minden országot érint, nem mindegy, hogy egy adottgazdaság mennyire energiaintenzív. Magyarországon a termelési szerkezet miattegységnyi termék előállításához gyakran több energiára van szükség, mint afejlettebb nyugat-európai gazdaságokban. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkoraáremelkedés arányaiban nagyobb terhet jelent a hazai vállalatok számára, amiversenyhátrányt okozhat. Ehhez hozzájárul az a gazdasági modell is, amely az elmúltévekben alakult ki. A magyar gazdaság jelentős mértékben támaszkodik azautóiparra és az akkumulátorgyártásra, amelyek működésének egyik alapfeltételeaz olcsó energia. Amikor ez a feltétel megszűnik vagy bizonytalanná válik, azegész modell alapjai kérdőjeleződnek meg. A helyzetet tovább súlyosbítja agazdaságpolitikai környezet, különösen a befektetői bizalom alakulása. Egyválsághelyzetben kulcsfontosságú, hogy a gazdaságpolitika hiteles és kiszámíthatólegyen, hiszen ez befolyásolja a befektetői döntéseket és végső soron apénzügyi stabilitást is. Magyarország esetében ezt a mozgásteret szűkíti azuniós forrásokhoz való korlátozott hozzáférés is. Felmerül a kérdés, hogy egy ilyen sokk után visszatérhet-e agazdaság a korábbi állapotába. Rövid távon elképzelhető, hogy a konfliktusenyhülésével az árak mérséklődnek és az ellátási láncok helyreállnak. Hosszabbtávon azonban a beszélgetés résztvevői szerint a világ már nem lesz ugyanolyan,mint korábban. A jelenlegi folyamatok azt mutatják, hogy a globális gazdaságegyre kiszámíthatatlanabbá válik, és ez arra ösztönzi a nagy gazdaságitérségeket, hogy csökkentsék külső függőségüket. Magyarország szempontjából a mozgástér ebben a helyzetbenkorlátozott. Egy kis, erőforrásokban szegény ország nem tud teljesen önállógazdasági utat járni, hanem szükségszerűen egy nagyobb gazdasági térségrészeként működik. A kérdés inkább az, hogy ezen belül mennyire tudalkalmazkodni a változó körülményekhez, és mennyire képes javítani sajáthatékonyságán és versenyképességén. A jelenlegi válság ebben az értelembennemcsak kihívás, hanem egyben kényszer is arra, hogy a gazdaság szerkezete ésműködése újragondolásra kerüljön.

Az Új Egyenlőség podcast 2026. évi első adásában a VDSZ elnökével,Székely Tamással beszélgetünk arról, hogyan sikerült áttörni a félelem és aközöny falát a Samsung gyár dolgozói között. És ennek eredményeként, hogyansikerült szakszervezetet létrehozni. A főként vegyipart, energiaipart képviselő ágazatiszakszervezet évek óta próbálkozott azzal, hogy Gödön megtelepült Samsunggyárban szakszervezet jöjjön létre. Ennek kudarca két okra volt visszavezethető:dolgozók nem érezték, hogy feladatuk van ennek kapcsán, illetve működött afélelem attól, hogy retorzió érheti a résztvevőket. Ez most megváltozott.Egyrészt sikerült olyan dolgozókat elérni, akik hajlandóak voltak tenni azérdekképviseletért. Valamint a cég menedzsmentje számára sem hiányzott a mostanihelyzetben, hogy emiatt is támadások érjék. A beszélgetés során arról szóba került a vendégmunkások kérdéseis. Székely Tamás úgy ítéli meg, hogy már többségét alkotják a Samsung gyárnak.Ugyanakkor sok esetben speciális problémákkal jelennek meg. Lakhatás,egészségügyi ellátás, közösségi együttélés kérdései azok, amikkel foglalkozniakellene esetükben a szakszervezetnek. Arra is választ kerestünk, hogy bérfeszültség jelenik-e mega vendégmunkások és a hazai foglalkoztatottak kapcsán, illetve miért jelentkihívást a szakszervezeti mozgalomnak a gyárak változó kapacitásigénye. Az Új Egyenlőség podcast 2026. évi első adásában a VDSZ elnökével,Székely Tamással beszélgetünk arról, hogyan sikerült áttörni a félelem és aközöny falát a Samsung gyár dolgozói között. És ennek eredményeként, hogyansikerült szakszervezetet létrehozni. A főként vegyipart, energiaipart képviselő ágazatiszakszervezet évek óta próbálkozott azzal, hogy Gödön megtelepült Samsunggyárban szakszervezet jöjjön létre. Ennek kudarca két okra volt visszavezethető:dolgozók nem érezték, hogy feladatuk van ennek kapcsán, illetve működött afélelem attól, hogy retorzió érheti a résztvevőket. Ez most megváltozott.Egyrészt sikerült olyan dolgozókat elérni, akik hajlandóak voltak tenni azérdekképviseletért. Valamint a cég menedzsmentje számára sem hiányzott a mostanihelyzetben, hogy emiatt is támadások érjék. A beszélgetés során arról szóba került a vendégmunkások kérdéseis. Székely Tamás úgy ítéli meg, hogy már többségét alkotják a Samsung gyárnak.Ugyanakkor sok esetben speciális problémákkal jelennek meg. Lakhatás,egészségügyi ellátás, közösségi együttélés kérdései azok, amikkel foglalkozniakellene esetükben a szakszervezetnek. Arra is választ kerestünk, hogy bérfeszültség jelenik-e mega vendégmunkások és a hazai foglalkoztatottak kapcsán, illetve miért jelentkihívást a szakszervezeti mozgalomnak a gyárak változó kapacitásigénye.

Mi történt a magyar belpolitikában 2025-ben? Hol tart az ellenzék és a kormánypártok a politikai küzdelemben? Mi lesz a kampány fő kérdése? És hogy állunk az EU-s forrásokkal? Ezekről beszélgettünk az Új Egyenlőség podcast 2025. évi záróadásában. A gazdasági növekedés elmaradt 2025-ben. Az adatok mindenképpen ezt mutatják. Ezért kedvezőtlenebb helyzetből vághat neki a kampánynak a Fidesz most, mint négy évvel ezelőtt. Ugyanakkor a statisztikai adatok választói értelemben csak a valóság egyrészét mutatják. A másik eleme a percepció, amit megpróbál teremteni mindegyik politikai oldal. Az ellenzék természetesen arról beszél, hogy a magyar gazdaság haldoklik. A Fidesz pedig azzal érvel, hogy bár vannak problémák, de azok Európából gyűrűznek be. És ennek ellenére van pénz jólléti intézkedésekre, tehát mégse lehet olyan nagy a gond. De ismét nem a választási pénzszórás a Fidesz főkampányeszköze. 2018 óta egy hatalmas veszélyre, és annak elhárítására helyezték a hangsúlyt. Így lesz ez a jövő évi választások kapcsán is, amikor a háború vagy béke kérdését teszik tétként a választók elé. Ezzel szemben a Tisza arról beszél, hogy a „hétköznapok valóságát” kell vizsgálni. Azaz mi van a vasúttal, a kórházakkal, a gyermekvédelmi intézményekkel. Az, hogy melyik ügy lesz erősebb ma még ne tudható. Az EU-s források kapcsán 2025 sem volt az áttörés éve a magyar kormánynak. Elfogyott a politikai szándék magyar részről , hogy megállapodás legyen az Európai Bizottsággal. Feltehetőleg azt érzi a miniszterelnök, hogy az engedmények, amiket tennie kellene nagyobb politikai árral járnának, mint a konfliktus fenntartása. Ehhez tartozik, hogy Orbán Viktor előre elmondta az EU-s források kapcsán képviselt stratégiáját. Akkor fogja a következő tervezési időszak költségvetését megszavazni, ha Magyarország megkapja a neki járó pénzeket. Ezért szerinte nem fontos, hogy ma mi van, mert ezt át tudja írni viszonylag gyorsan.

Policy Solutions évente vizsgálja, hogy a magyar társadalom hogyan vélekedik olyan külpolitikai kérdésekről, amelyek hatással lehetnek a választói magatartásra. Ilyen az orosz-ukrán háború megítélése, vagy a kelet-nyugat közötti dilemma. A 2025. évi eredményekről beszélgettünk Bíró-Nagy Andrással, a Policy Solutions vezetőjével. A Fidesz arra építi kampányának egy részét, hogy ne a hétköznapok valóságáról szóljon a politikai vita, hanem a háború és béke kérdéséről. Az adatokat idősíkon nézve azt látjuk, hogy ugyan a választói álláspont nem mutat „orosz közeledést”, de az ukránok megítélése sokkal rosszabb lett. Sőt a külföldi politikusok népszerűsége kapcsán Zelenszkij ukrán elnök adatai „hozzáromlottak” Putyin orosz elnök nem túl jó számaihoz. A kormány ukrán ellenes kommunikációja működik, hiszen még abban a kérdésben is változott a magyar emberek álláspontja, hogy egyáltalán humanitárius segítséget kell-e adni Ukrajna számára. Ezt két éve az emberek még csak 20%-a utasította el, ma már 44%. Ebből következően a pénzügyi segítség, vagy fegyverrel való támogatása a védekezésnek még sokkal rosszabb megítélés alá esik. Bíró-Nagy András az adatokat elemezve azt emelte ki, hogy a 2015 óta napirenden lévő migrációs attitűd változásaihoz tudja hasonlítani a mostani adatokat. A háborúba való belesodródás kapcsán a percepciót is vizsgálták. Az látszik, hogy a többség nem tart ettől, de jelentős azok tábora (46%), akik valódi veszélynek gondolják. Ami érdekes, hogy a Fidesz és a TISZA tábora azonos módon oszlik meg ebben a kérdésben. Ezért is járathatja csúcsra a Fidesz az erről szóló kampányát, hiszen meglévő félelmet találhat el, amely jelen van az ellenzéki szavazók között is. Amennyiben azt a kérdést nézzük meg, hogy mit gondolnak a kelet vs. nyugat orientáció kapcsán a választók, akkor nem kérdéses a nyugat felé való elköteleződésünk. A társadalom ötöde közeledne Oroszországhoz, amely majdnem duplázódást mutat 2021-hez képest. Kormánypárti szavazók esetében viszont már egyharmaduk van azon a véleményen, hogy az EU-tól távoldoni, és Oroszországhoz közeledni kell. További egyharmaduk véleménye ebben inkább semleges. Ami talán meglepő, hogy a NATO megítélése folyamatosan pozitív, és ebben a Mi Hazánk kivételével mindenhol 80% körül van azok aránya, akik most is a csatlakozásra szavaznának. A Mi Hazánk szavazóinak esetében is ez az arány kétharmados többség, azaz ott is meggyőző a katonai szövetséghez való tartozás megítélése. A beszélgetés során megnéztük a Trump-hatást, és ennek lehetséges belpolitikai következményeit is.

Orbán Viktor történelmi lehetőségként hirdette Trump visszatérését, ám az első év mérlege jóval szerényebb a várakozásoknál. Az amerikai-magyar kapcsolatok alakulása mellett az Új Egyenlőség podcastban azt is elemeztük Kaló Máté Amerika-szakértővel, hogy miként rendezte át Trump külpolitikája az USA–EU viszonyt. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Kaló Máté Amerika-szakértő volt, akivel Donald Trump második elnökségének első évéről és annak magyar, illetve európai következményeiről beszélgettek. A retorika hasonlósága és az ideológiai rokonszenv ugyan látványos Trump és Orbán között, de konkrét, kézzelfogható gazdasági vagy biztonságpolitikai eredmények kevésbé mutathatók fel. A fontosabb konkrétumok közé tartozik a Szabad Európa bezárása, a USAID-programok visszavágása, valamint az amerikai értékalapú külpolitika leépítése, melyek mind olyan lépések, amelyek Magyarországon is érződnek. Ugyanakkor a magyar kormány által hangoztatott „pénzügyi védőpajzs” vagy a szankciómentesség ígérete rendre ellentmondásokba ütközik, sokszor Trump saját nyilatkozatai cáfolják az Orbán-kormány narratíváját. Kaló Máté arra is rámutatott, hogy a magyar külpolitika több területen – például az energia- vagy Kína-politika esetében – ütközik az amerikai stratégiai célokkal, ám ezek a feszültségek egyelőre nem akadályozzák a magyar-amerikai kapcsolatokat. A podcast egyik hangsúlyos része az EU és az Egyesült Államok viszonyának megváltozását elemezte. A vámháború, az orosz-ukrán háború kezelése, a NATO-val kapcsolatos amerikai követelések és Trump új nemzetbiztonsági stratégiája hozzájárultak ahhoz, hogy a transzatlanti bizalom erősen megrendült. A dokumentum egyszerre hirdeti Európa másodlagos szerepét és a vele való együttműködés fontosságát, ami Kaló Máté szerint jól tükrözi a trumpi gondolkodás kaotikus szerkezetét. Mindez Európát olyan felismerés elé állítja, amely már nem halasztható: saját stratégiai autonómiáját meg kell erősítenie, mert az USA-ra nem számíthat úgy, mint korábban. A beszélgetés arra is rávilágít, hogy az Európa előtt álló geopolitikai kihívások jóval komplexebbek annál, hogy egyetlen nagyhatalmi szövetségesre lehessen építeni a jövőben. A műsorban az amerikai belpolitikai helyzet is szóba került. Trump népszerűsége visszaesett, az eddigi időközi választások pedig azt mutatják, hogy a demokraták a 2026-os félidős választáson akár fontos pozíciókat szerezhetnek, még úgy is, hogy a Demokrata Párt még mindig csak árnyéka önmagának. Trump gazdasági ígéretei – inflációcsökkentés, gazdasági növekedés, munkahelyteremtés – eddig nem teljesültek, a vámháború pedig inkább rontott az amerikai fogyasztók helyzetén. Emellett a tömeges deportálások gyakorlata is jelentős társadalmi feszültségeket gerjeszt, különösen a latino kisebbségben.

A politikai hirdetések uniós korlátozása új korszakot nyitott a közösségi médiában, ám Magyarországon ez inkább a szabálykerülés kreatív technikáit erősítette fel. Az Új Egyenlőség podcast adásában Molnár Csabával arról beszélgettünk, hogyan maradnak mégis jelen a politikai hirdetések, milyen kiskapukkal élnek a szereplők, és kik profitálnak a rendszer kijátszásából. Az Új Egyenlőség podcast friss adásában Bíró-Nagy András vendége Molnár Csaba adatelemző, a Political Capital kutatásvezetője volt, akivel a politikai hirdetések európai szintű korlátozásáról és annak magyarországi következményeiről beszélgettek. 2025. október 10-én lépett életbe az EU új rendelete, amely szigorú átláthatósági és adatvédelmi feltételekhez köti a politikai hirdetéseket. Bár maga a szabályozás nem tiltja a hirdetéseket, a Meta és a Google inkább teljesen lekapcsolta az ilyen tartalmak futtatását az Európai Unióban. Molnár Csaba kutatásai szerint a tiltás óta ugyan visszaesett a politikai hirdetések száma, de a kormánypárthoz köthető szereplők tudatosan keresik és meg is találják a kiskapukat. A platformok a videós politikai tartalmak felismerésében különösen gyengék, így ezek a manipulatív kampányeszközök az eddigi tapasztalatok alapján könnyen átcsúsznak az ellenőrzésen. A szabálykerülés nem csak technológiai kreativitást jelent. Molnár részletesen ismertette, hogyan működik a kiskapuk keresése: meseanimációk, áthallásos szövegek, vagy éppen kormányzati kommunikációnak álcázott politikai mozgósítás. Így fordulhat elő például, hogy a Nemzeti Konzultáció hirdetései – amelyekről maga a miniszterelnök mondta ki, hogy valójában a Fidesz kampányának részét képezik – közpénzből futnak gond nélkül tovább. A tiltás a szereplőket egyformán érinti, és jól senki nem járt az új helyzettel, de a veszteség nem egyforma. A Fidesz és holdudvara milliárdokat költött 2024–25-ben online hirdetésekre, így a lekapcsolás nekik is komoly fejtörést okozott, ám ők rendelkeznek olyan alternatív hálózattal, amely képes némileg pótolni a fizetett elérést. Az ellenzék és különösen a civil szervezetek azonban jóval nehezebb helyzetbe kerültek: a Meta a közéleti témákat is politikai tartalomként kezeli, így rengeteg civil üzenet nem hirdethető. A beszélgetésben szóba került az AI-tartalmak politikai hatása is. Molnár Csaba szerint a deep fake videók nem feltétlenül azért hatnak, mert valósnak tűnnek, hanem mert erős érzelmi reakciót váltanak ki, tartós pszichológiai lenyomatot hagynak, és fokozzák az információs bizonytalanságot. A gyakori mesterséges tartalom láttán könnyen összecsúszhat a valós és hamis információ, ami döntési fáradtsághoz vezethet – ez pedig a bizonytalan szavazóknál különösen releváns kockázat a 2026-os választások előtt. Az uniós digitális szuverenitás kérdését is érintették a podcastban. Miközben a cél az volt, hogy az EU visszaszerezze az ellenőrzést az online politikai tér felett, Magyarországon a jogérvényesítés még meg sem kezdődött: a magyar jogalkotó nem nevezett ki hatóságot, amely a panaszokat kezelné. A Fidesz eközben valójában egy élő „laboratóriumban” teszteli, hogyan reagálnak a platformok, a felhasználók és a szabályozók – ez pedig nemcsak hazai, hanem nemzetközi kampányokban is hasznosítható tudást eredményezhet. Az Európai Unió digitális szuverenitásával kapcsolatban ajánljuk a FEPS publikációit: https://feps-europe.eu/publication/a-progressive-roadmap-for-expanding-european-digital-sovereignty/ https://feps-europe.eu/wp-content/uploads/2025/05/Demonetisation-of-anti-democratic-and-extreme-content.pdf

Az elmúlt évtizedben nem volt olyan kutatás, amely a kékgalléros fiatalok kapitalizmussal, gazdasággal, munka világával kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta volna. Az IDEA Intézet által készített felmérés nemcsak hiánypótló, hanem némely területen kifejezetten meghökkentő adatokat mutat. Erről beszélgettünk Molnár Péter vezető elemzővel. Az egyetemisták politikai vélekedéseiről, társadalomról, gazdaságról alkotott véleményéről sokan készítettek már közvélemény-kutatásokat. Ugyanakkor a pályájuk elején járó (29 év alatti) a fizikai dolgozókkal kapcsolatban nagyon kevés releváns adatsor áll rendelkezésre. Az elemzés fő tanulsága, hogy a megkérdezettek bár nem ismerik a kapitalizmus fogalmát, mégis van ismeretük róla. Ebből következően határozott állásponttal bírnak a szabad verseny, a külföldi tőke, vagy a profit kapcsán, és meg is különböztetik egymástól a nyugati és a magyar kapitalista viszonyokat. A hazai állapotokat illetően nagyon kritikusak, mivel 61 százalékuk szerint „napjainkban a kapitalizmus válságban van”. Ebben a tekintetben sokkal kritikusabbak, mint a teljes fiatal korosztály, körükben ugyanis 33 százalék osztja ezt a véleményt. A nyugati kapitalizmust jobbnak tartják, de nem idealizálják. És az is látszik az adatokból, hogy a magyar hátrányt az életszínvonal területén érzékelik. A politikai berendezkedés, a demokrácia megítélése vagy szabadságjogok sokkal kisebb súllyal esnek latba a problématérképen. A társadalmi egyenlőtlenség („társadalom többsége nem jár jól”) a válaszadók 95 százaléka szerint jellemző a magyar viszonyokra, míg a nyugati kapitalizmusban 47 százalékuk fedezi fel ugyanezt. Ez 48 százalékpontos különbséget jelent. Ezzel szemben annak kapcsán, hogy „az emberek nem bíznak egymásban, nincs összetartás” csak 23 százalékpont a különbség (75 vs 52 százalék). A külföldi tőke témájában is érdekesek az adatok. A kékgalléros munkavállalók nagy része multinacionális cégeknél dolgozik, ennek ellenére 44 százalékuk azt gondolja, a multik kirabolják a nemzetet. Emögött valamifajta gazdasági-hatalmi elitet látnak felsejleni, nem pedig a piaci szabályok érvényesülését. A kutatásból az is kiderül, hogy a multiknál dolgozó fiatalok a saját helyzetüket stabilabbnak látják, sőt némileg optimistábbak is, mint a többiek. Ennek ellentmondásairól is beszéltünk az adásban.

Egy éve tervezi a kormány, hogy elindítja az Otthon Start programot. A gazdasági akciótervnek része volt a kollégiumi férőhelyek bővítése és a rövid távú lakáskiadások támogatása. Ezzel szemben az augusztusban bejelentett intézkedés sokkal inkább a saját tulajdon szerzésére helyezte a hangsúlyt. Erről beszélgettünk Czirfusz Mártonnal, a Periféria Központ alapítójával. Az Európai Bizottság megalakulásakor úgy tűnhetett, hogy a szociáldemokrata pártok követelésére előtérbe kerül a lakhatás kérdése. Az önálló biztosi poszt létrejötte és az ezzel járó nagyobb figyelem olyan iránynak tűnt, amely révén lehetőség lesz érdemi lépéseket tenni. Az első eredmények azonban inkább csalódást okoztak. Természetesen alapvető probléma, hogy más-más kiindulópontok vannak az egyes országokban. Ennek legfőbb eleme az önálló, saját tulajdonú lakások arányának kérdése. Ha egy társadalom berendezkedése sokkal jobban épül a „bármi áron, de saját lakásom legyen” elvre, mint a mobilitás szempontjából rugalmasabb bérlakáspiacra, az alapvetően meghatározza, hogy milyen támogatásokat tart jónak. Magyarországon 90% a saját tulajdonban lakók aránya, míg az Európai Unióban átlagosan az emberek körülbelül 69-70%-a lakik saját lakásban. Ezt alapul véve Magyarországon kevésbé várható, hogy a kormányzat bérlakásprogramok irányába nyisson, mint például Ausztriában. A beszélgetés során az néztük meg, hogy a kormány által meghirdetett lakástámogatási program milyen kínálati és keresleti hatást vált ki. Czirfusz Márton óvatos annak kapcsán, hogy már lehet-e következtetéseket levonni, mivel még csak két hónap telt el az indulástól. Kérdés, hogy biztosan ez-e a legjobb módja annak, hogy évente 50-100 milliárd forintot elköltsön a kormány. A társadalmi egyenlőtlenség szempontjából Czirfusz Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy kellett volna a keresleti oldalon egy felső korlát. Most sem jövedelmi szempont nem érvényesül, sem az nem kizáró ok, hogy valaki befektetési céllal vesz ingatlant. Azaz a kormány megint elsősorban a felső középosztályt és a felette lévő rétegeket támogatja a közös adóforintok terhére. A jó lakhatási közpolitika ismérve, hogy egyszerre épít a magántulajdonra és a bérleti viszonyra. Vannak olyan élethelyzetek, amikor fontos a mobilitás, míg más életszakaszokban a letelepedés, az állandóság a fontosabb.

A Nyugat-Balkán országai évtizedek óta várnak az uniós tagságra, miközben az Európai Unió nehezen találja a következő bővítés útját. Az Új Egyenlőség podcast legújabb adásában Bíró-Nagy András vendége Németh Ferenc, a Corvinus Egyetem doktorandusza, Nyugat-Balkán szakértő, akivel a térség uniós perspektíváiról és az EU bővítéspolitikájának dilemmáiról beszélgetett. Az apropót az éppen egy évvel ezelőtti, 2024. november 1-jei újvidéki tragédia adta, amely megrázta a szerb közvéleményt és új lendületet adott a demokratikus reformokról és az európai integrációról szóló vitáknak a Nyugat-Balkánon. Németh Ferenc szerint a bővítési folyamat minden eddiginél több dilemmával küzd. Bár mind a hat nyugat-balkáni ország – Albánia, Montenegró, Szerbia, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Koszovó – elkötelezett az EU-tagság mellett, a reformok üteme erősen eltérő. A legelőrébb Albánia és Montenegró tart, míg Szerbia az elmúlt években visszacsúszott. A szakértő szerint nem valószínű, hogy csoportos bővítés történik, mint 2004-ben: sokkal inkább egyenként, teljesítmény alapján csatlakozhatnak majd az országok. Németh úgy véli, legalább egy tagjelöltet 2030-ig el kell juttatni a teljes tagság előszobájáig, hogy a bővítéspolitika ne veszítse el teljesen a hitelességét. A 2022-ben kitört orosz-ukrán háború új lendületet adott a bővítés geopolitikai megközelítésének, ami rövid távon a Nyugat-Balkán javára is válhat, mert újra napirendre került az EU bővítése. Ugyanakkor Szerbia és más balkáni elitek gyakran „bűnbakként” emlegetik Ukrajnát, amely – szerintük – méltánytalanul előrébb került a sorban. A jogállamiság továbbra is a térség egyik gyenge pontja. Az igazságszolgáltatás függetlensége, a korrupció, a médiaszabadság hiánya és a politikai befolyás alatt álló intézmények mind visszatérő problémák. Szerbiában (és Boszniában) különösen súlyos a helyzet, amit az elmúlt év kormányellenes tüntetései is jeleznek. A tüntetők átláthatóságot és független igazságszolgáltatást követelnek, miközben az állam egyre erőteljesebben reagál a civil tiltakozásokra. Az EU jogállamisági elvárásai ugyan világosak, de a hitelességük csorbát szenvedett, mivel a tagállamok között is vannak, amelyek megsértik ezeket az alapelveket. „Amíg az EU nem tud a saját háza táján rendet tenni, addig nehezen várható el, hogy például Szerbia komolyan vegye a brüsszeli kritikát” – fogalmazott a szakértő. A beszélgetés során szó esett a közvélemény alakulásáról is. Míg Albániában és Koszovóban a lakosság 85-90 százaléka támogatja az EU-tagságot, addig Szerbiában ez az arány mára egyharmadra esett vissza. A balkáni társadalmak többsége ugyan továbbra is EU-párti, de abban már kevésbé hisznek, hogy a csatlakozás belátható időn belül megvalósulhat. Az adás második felében Németh Ferenc a fokozatos integráció modelljéről beszélt: ennek lényege, hogy a tagjelölt országok már a teljes tagság előtt hozzáférhetnének bizonyos uniós szakpolitikákhoz és forrásokhoz. Ez segítheti a reformokat, és erősítheti az EU jelenlétét a térségben, miközben gazdasági előnyöket is kínál – de a politikai tagság ígérete nélkül veszélyes „másodrendű státuszt” eredményezhet. A Nyugat-Balkán ugyanakkor a nagyhatalmi befolyási verseny terepévé vált: Kína és az arab országok is komoly gazdasági jelenlétet építenek, de jogállamisági feltételek nélkül. Az EU ugyan továbbra is a legnagyobb pénzügyi donor, de vonzerejét erősítenie kell. A podcast végén szó esik a magyar külpolitika szerepéről is. Magyarország következetesen támogatja a Nyugat-Balkán uniós integrációját – ez ritka kontinuitást mutat a magyar diplomáciában. Ugyanakkor az Orbán-kormány különösen Szerbia és Albánia irányában épít ki szoros kapcsolatokat, politikai és ideológiai szimpátia alapján.

Az elmúlt évtizedekben megszokott jelenség volt, hogy magyar munkavállalók Nyugatra mennek dolgozni. Az elmúlt években egyre több vendégmunkás jelenik meg a magyar munkaerőpiacon, akikkel a kialakult munkaerőhiányt próbálják enyhíteni. Az itt dolgozókról beszélgettünk Bodor Krisztoferrel, a Periféria Központ munkatársával. A magyar munkaerőpiacon megjelenő külföldi munkavállalók kérdése Bodor Krisztofer szerint egyszerre alul- és túltárgyalt téma. Sokat beszélünk róluk főleg politikai aspektusból. Ennek van egy idegenellenes karaktere, és ennek kapcsán az ellenzék a kormánypártok szemére szokta vetni a politikai kommunikáció és a valóság közötti ellentétet. Miközben olyan plakátok jelennek meg, hogy a külföldiek elveszik a magyarok munkáját, a kormány segíti a vendégmunkások behozatalát. Alultárgyalt a kérdés abból a szempontból, hogy miért és milyen ágazatokba is kell behozni munkaerőt, és ennek milyen hatásai vannak a munkavállalói jogokra és a bérekre. Bodor szerint 2020 és 2023 között folyamatos növekedett a munkaerő iránti igény, amelyet ki kellett elégítenie a jogalkotónak. Ennek érdekében teremtette meg a kölcsönzött munkaerő behozatalának lehetőségét, amelyet kvázikvóták alapján, minősítési rendszerrel oldott meg. Meglepő módon az itt dolgozó külföldi munkavállalóknak valójában 30%-a csak olyan, aki kölcsönzött munkaerőként jelenik meg. Ők a leginkább kiszolgáltatottak, legkevésbé védettek. Ha országonként nézzük, akkor kiugró adat a Fülöp-szigeteki dolgozók aránya. Bodor Krisztofer elmondta, néha vannak törekvések a harmadik országbeli munkavállalók kapcsán egy EU-s szintű szabályozásra. Ugyanakkor ez továbbra is tagállami kérdés maradt. Ami európai együttműködés létrejöhet, az inkább a szakszervezetek közötti tudásátadás kapcsán lehetséges. A beszélgetés során szóba kerültek azok a félelmek, amelyek megjelennek a magyar dolgozók részéről. Az egyik, hogy bérekre negatív hatása van a harmadik országbeli munkaerőnek. A másik a szakszervezeti és kollektív jogok kérdése – ebben a tekintetben a magyar szakszervezeti mozgalom igyekszik reagálni a helyzetre. Sok esetben azonban a nyelvi akadályok vagy a dolgozói jogok eltérő megítélése nehezíti a kapcsolatteremtést. A harmadik probléma a munka-magánélet egyensúlyának kérdése. Itt jelenik meg a célpénzmigráció kifejezés, azaz amikor a külföldi állampolgár a szülőhazájában jellemző alacsony bérek miatt arra használja fel az itteni idejét, hogy megalapozza otthonában családalapítást. Ez növeli a munkában töltött időt, amivel ugyanakkor a magyar munkavállaló nem akar versenyezni, hiszen egy ilyen folyamat egyértelműen önkizsákmányoláshoz vezet.

Az októberi cseh parlamenti választáson Andrej Babiš ANO-mozgalma 34,5%-kal és 80 mandátummal végzett az élen, de csak külső partnerekkel lesz képes kormányozni. Az Új Egyenlőség podcastban Bőtös Botond újságíró elemezte a cseh választások eredményeit és tanulságait. Bőtös Botond, prágai újságíró szerint a Petr Fiala vezette jobbközép koalíció bukásának két fő magyarázata a megélhetési feszültség és a regionális egyenlőtlenségek. A cseh háztartások reálértelemben elszegényedtek az utóbbi négy évben: az ország peremvidékein a bérek növekedése elmaradt az inflációtól, romlott a közszolgáltatások elérhetősége, miközben a kormány sikerközlései a mindennapi tapasztalattal ütköztek. A részvétel a periférián megugrott, és az ANO ezekben a körzetekben söpört be nagy pluszt. A szélsőséges pártoktól is átszivárogtak szavazók Babišhoz, akinél a választók kompetenciát és azonnali megélhetési válaszokat reméltek. A kampány két fő vonala az életszínvonal és a biztonság volt. Bár a kormány ténylegesen lenyomta az inflációt, a választói percepció lemaradt – hasonlóan más országok tapasztalataihoz. Közben a nemzetbiztonság, az orosz befolyás ügye is végig jelen volt, de a szélsőjobb az EU- és NATO-szkepszist túlhúzta; szavazóik közül volt, akinek ez sok volt, és inkább az ANO-ra váltott. Kormányzati matek: 200 helyből 80 az ANO-é, így Babiš kisebbségi kormányt tud csak alakítani. A Fiala-blokk és a Kalózok kizárták a közös kormányzást; maradt két kívülről támogató erő: az Autósok (Motoristé) és a szélsőjobb SPD. Előbbi a trumpista szabadság-narratívát keveri nosztalgikus euroszkepszissel; utóbbi nyíltan rasszista, NATO- és EU-ellenes üzeneteket is használ. A cseh belpolitika jobbra tolódott, az EU-val zajló viták hangosabbak lesznek. Az eredmények EU-s dimenziójából érdemes kiemelni, hogy retorikai eszkaláció jöhet a zöld megállapodás és a migrációs paktum körül. Bőtös szerint ugyanakkor Babiš pragmatikusabb külpolitikai profilt épít: valamelyest csalódni látszik a Patrióták EP-frakció nyújtotta lehetőségekben, a kampány finisében már régi liberális európai kapcsolatait emlegette, és látványosan távol tartotta magát Orbán Viktortól. A V4-ügyben is óvatos: szerinte magyar kormányváltás esetén sem dőlne össze a regionális együttműködés – az üzenet lényege, hogy Prága mozgásterét nem kötné Budapesthez. Ukrajnával kapcsolatban a kampányban Babiš bírálta a katonai támogatás „háborúhosszabbító” hatását, a cseh lőszerkezdeményezést „túlárazottnak” mondta. Az urnazárás után viszont puhult: vizsgálná a lőszerprogram folytatását, és találkozót kezdeményezne Zelenszkijjel. A cseh választás a baloldal maradékának összeomlását hozta: a kommunisták és a szocdemek koalíciója 5% alatt maradt – nem lesz baloldali frakció az alsóházban. A „szociális” szavazók döntő része az ANO-nál landolt. A Kalózok a Zöldekkel együtt megerősödtek (18 mandátum, ebből 15 női képviselő), de országos újraelosztási narratívát egyelőre nem kínálnak; ugyanakkor Bőtös Botond szerint ez a frakció lehet a progresszív ellenpont csírája.

Bulgária 2026. január 1-jén várhatóan bevezeti az eurót. Ezzel 21. tagállam lesz a zónán belül. Ugyanakkor sok tekintetben hasonló pályán mozog, mint Magyarország. Nekik sikerült, mi pedig mintha nem is annyira ambicionálnánk. Erről beszélgettünk Pogátsa Zoltán közgazdásszal, az Új Egyenlőség főszerkesztőjével. Az Európai Unióhoz való csatlakozással a tagállamok szinte mindegyike vállalta, célja a közös pénznem, ezáltal a közös monetáris politika bevezetése. Mai napig 20 ország vezette be az eurót, és jövő év elejétől 21. tagállamként Bulgária is csatlakozik majd hozzájuk. A kimaradók listája sem homogén. Dánia alapból mentességet kapott, mert nem is vállalta a csatlakozást. Svédország esetében azért nincsen napirenden, mert az euróval együtt szerették volna elérni, hogy a bérpolitika is összehangolt legyen a zónán belül. Azzal ugyanis ne versenyezzenek az országok a másikhoz képest, hogy milyen módon mennek alá a bérekben. A fennmaradó négy kelet-közép-európai ország (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Románia) kisebb-nagyobb politikai és főként gazdasági ambíciókkal viszonyul a kérdéshez. Bulgária mostani lépése azért érdekes, mert sok mítoszt egyben le is rombol. Egyrészt nem igaz az az állítás, hogy csak jó gazdasági fejlettségű, rendben lévő országok képesek megugorni a belépési küszöböt. Korrupciós index szempontjából Bulgária éppen csak Magyarország előtt van. Politikailag évek óta végtelenül instabil az ország, és állandóan előrehozott választásokat kell tartani. Ennek ellenére egy évtizede létrejött egy politikai-gazdasági konszenzus, amely azt mondta ki, hogy érdeke az országnak az euró bevezetése. Ennek érdekében a nemzeti valutaát árfolyamát kapcsán rögzítették az euróhoz. Ezzel megelőzték az árfolyamból adódó pénzromlást, de egyben le is mondtak egy erős monetáris eszközről. Ugyanakkor tudatosan rendbe rakták a költségvetési hiányt, és mérsékelték az államadósságot. Ez utóbbi jelentős lépés volt, mivel a rendszerváltás idején 70% körüli mértéken állt, majd a GDP 100%-ra is emelkedett a 90-es években. Onnan nyomták le a mostani 24% körüli mértékre. A másik legenda az euró bevezetésével kapcsolatosan, hogy a bevezetés egyszeri jelentős inflációhatással jár. Ez Pogátsa Zoltán szerint nem igaz. Vannak az átárazásból egyes tételek esetén növekedések, de a teljes adatsort nézve, ez nem látható. Arra a kérdésre, ki lesz a következő csatlakozó ország, Pogátsa Zoltán azt a választ adta, hogy könnyen lehet, hamar egyedül maradunk. Szerinte egy cseh-lengyel-román hármas nagyon gyorsan képes belépni, ezáltal a két skandináv tagállam mellett a térségben egyedüli kimaradók leszünk. A beszélgetés során arra is választ kaptunk, hogy ennek milyen brutális következményei lehetnek. Illetve megismerhetjük azt az elméletet, hogy jó monetáris politika és eurócsatlakozás között milyen összefüggések vannak.

A látványos csúcstalálkozók ellenére a „béke” ma inkább információs hadművelet, mint reális lehetőség. Az Új Egyenlőség podcastban Takácsy Dorka Oroszország-szakértő, a CEID kutatója értékelte az orosz-ukrán háború utóbbi fél évének trendjeit és a béketörekvések esélyeit. Az elmúlt fél év mérlege a fronton: a vonalak lényegében befagytak, áttörés egyik oldalon sem történt. Oroszország faluról falura, komoly emberveszteségek árán araszol előre, miközben Ukrajna fejleszti a mélycsapás-képességét. Utóbbi eredményei jól láthatók: sikeres támadások orosz repterek és az olajexport gerincét adó infrastruktúra ellen, amelyek több orosz régióban tartós benzinhiányt okoztak és ideiglenes exporttilalomhoz vezettek. A diplomácia közben „nagyüzemre” kapcsolt (Trump–Putyin és Trump–Zelenszkij találkozók, utóbbin az európai vezetők demonstratív jelenlétével), de érdemi közeledés a békéhez nem történt. Takácsy Dorka szerint Moszkva béke-kommunikációja inkább információs hadviselés: időről időre „feltételeket” dob be, majd újabbakkal hátrál, miközben a harctéren fokozza a nyomást. Az elmúlt hetekben voltak éjszakák, amikor 500–800 drónt és robotrepülőt vetettek be; egy ilyen hullámban érte találat a Munkács melletti amerikai üzemet is, a magyar határtól alig 40 km-re. A képlet világos: amíg Oroszország a „békéről” beszél, a katonai nyomást fokozza, és arra törekszik, hogy erodálja az Ukrajna mögötti nyugati támogatást. Az Egyesült Államok egyértelműen hátrébb lépett Ukrajna támogatásában, szerepe ingadozó és kiszámíthatatlan. Ezzel párhuzamosan Európa kénytelen volt „feljebb lépni”: 2025 elejétől a pénzügyi és fegyvertámogatás fő terhét átvette, beleértve azt a modellt is, hogy EU-tagállamok amerikai fegyvereket vásárolnak és továbbítanak Kijevnek. Takácsy kiemelte, hogy a kapacitáskorlátok azonban nagyon is valósak: az európai védelmi ipar gyártási szűk keresztmetszetei, valamint a logisztikai-technológiai korlátok visszafogják a szállítások ütemét. Középtávú finanszírozási kérdéssé vált a befagyasztott orosz vagyon. Eddig főként a kamatok felhasználásáról volt szó, most azonban – a több mint 140 milliárd eurós orosz jegybanki állomány kötvénylejáratai miatt – napirenden van a törzstőke megcsapolása is. Takácsy hangsúlyozta, hogy ez rövid távon jelentős mozgásteret adna Ukrajnának és az európai kormányoknak, politikailag is tehermentesítve a támogatást, ugyanakkor nemzetközi jogi dilemmákat vet fel. A német Merz-kormány álláspontja nyitottnak látszik, így a döntés az EU következő heteinek-hónapjainak egyik kulcskérdése lehet. Az ukrán közvéleményben a társadalmi kohézió továbbra is erős. A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet mérései stabil többséget jeleznek a honvédő háború folytatása mellett; az intézményi bizalmi rangsor pedig élén pedig változatlanul az ukrán haderő áll. Zelenszkij támogatottsága a balul sikerült Trump–Zelenszkij találkozó után még nőtt is; ugyanakkor egy belpolitikai hibának bizonyult kísérlet (a korrupcióellenes intézmények átalakítása/gyengítése) gyors és erős ellenreakciót váltott ki: országos civil tiltakozásokat, a haderőn belüli elutasítást és határozott nyugati figyelmeztetést. Az ukrán kormány végül visszatáncolt, ami egyszerre jelez társadalmi immunrendszert és az európai támogatók súlyát. Takácsy Dorka szerint összességében a béke jelenleg nem realitás: Moszkva győzni akar, a „békeajánlatok” inkább a nyugati támogatás megbontását célozzák. A háború kimenetelét így ma sokkal inkább az európai politikai-ipari állóképesség, a finanszírozási döntések, és a biztonsági garanciák határozhatják meg, mintsem a frontvonal aktuális, néhány kilométerben mérhető elmozdulása.

Trump elnök hivatalba lépése óta erős üzeneteket küld a világkereskedelem meghatározó szereplői számára. Ennek lényege röviden: újra kell rendezni a pozíciókat. A vámháború meghirdetése hatalmas kommunikációs erővel bírt, a megállapodások megkötése talán már kevésbé izgalmas a közvéleménynek. Mégis ez határozza meg a jelenünket. Erről beszélgettünk Büttl Ferenc közgazdásszal. Trump elnök az Európai Uniót is megfenyegette azzal, hogy jelentős vámokat vet ki az onnan behozott árukra. Az amerikai elnök májusban még 50%-os vámot helyezett kilátásba szinte minden EU-s termékre, amit később 30%-ra mérsékelt. A fenyegetőzés korszaka véget ért, és az Európai Bizottság 15%-os átlagos vámokban állapodott meg az USA-val. Ezzel együtt volt három „kiegészítő eleme” is a megállapodásnak. Az EU (természetesen nem mint önálló szereplő, hanem mint a tagállamok közössége) vállalta a következőket: • 750 milliárd dollár értékben vásárol energiát (feltehetőleg elsősorban LNG-t), • 600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, valamint • „hatalmas mennyiségben” vásárol katonai felszereléseket. Nehezen értelmezhető, hogy ez mit jelent. Éppen ezért a beszélgetés során azt elemeztük, hogy nem teremtheti-e meg az alapot arra ez a megállapodás, hogy a tagállamok között még szorosabb gazdasági együttműködésre lesz szükség. Nyilvánvaló, hogy az Európai Bizottságnak nem kell 750 milliárd dollár értékben energia, a tagállamok gazdaságainak viszont igen. Ez azonban egzakt módon csak akkor lehetséges, ha központi beszerzés és szétosztás van, mert az EU így tudja garantálni a vállalás teljesülését. Ez pedig nem a magyar kormány által emlegetett lazább együttműködés irányába hat, hanem éppen a szorosabb együttműködést vetíti előre. Büttl Ferenc nem túl optimista képet vázolt fel a jövőre vonatkozóan. Szerinte a 80-as évekhez hasonló lesz a következő pár év, amikor is a munkaerő és főleg a munkabér kárára gyűjt erőt az ipar, és teszi magát versenyképesebbé. Ez pedig kihatással lehet a hazai reálbérek alakulására és az eddig ismert dinamika megtörésére. Ennek az alternatívája csak a technológiai ugrás lehetne, amely tekintetben Európa pozíciói rosszak. És persze ehhez megint csak hatalmas tőkebefektetés kellene, aminek nem meghatározott a forrása sem (magántőke, tagállami tőke vagy EU-s hitel).