Advertise on podcast: WMN BESZÉLNÜNK KELL!

Nagy feladat túlélni az idejekorán elveszített szülőt. Életet, erőt építeni a hiányból, kamaszkorban megtanulni, hogy miközben te építed magad, a gyász is épül benned. Nyáry Luca tizenhárom éves volt, amikor elvesztette az édesanyját. A Beszélnünk kell! ötödik évadának záróepizódjában az ő útját mutatjuk be:

Szabó Anna Eszter súlyos traumákat szenvedett el a szülés alatt – ezek az élmények pedig ott és akkor nemcsak egy korábbi abúzus emlékét ültették át jelen időbe és hajszolták őt pánikrohamokig, hanem azt is meghatározták egy időre, ahogyan a babájához kapcsolódott. A története óriási felkiáltójel arra vonatkozóan, hogyan tanulunk rá, hogy a határainkon bárki, bármikor átléphet, és milyen hiányosságok, visszaélések fordulnak elő sokszor a szülőszobán. Orvos-Tóth Noémi szerint, ha a nőket hagynák jól szülni, és a gyerekeket jól születni, mindössze néhány generáció alatt képesek lennénk eljutni egy sokkal egészségesebben működő társadalomig. De mindez hogyan lehetséges, mi kell(ene) hozzá? Mi mindent határozhat meg az anyának és az újszülöttnek a traumatikus szülésélmény? És mit jelent egyáltalán a jó szülés, jó születés? Egyebek közt erről is szó esik a Beszélnünk kell! podcast legújabb epizódjában. D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi vendége: Szabó Anna Eszter.

Kurucz Adrienn, a WMN szerzője és főszerkesztő-helyettese már friss anyaként sem értett egyet vele, amikor azzal riogatták: ha a kisbaba a hitvesi ágyban alszik, sosem fog leválni a szülőkről. Ami azt illeti, magával a leválás szóval sincs barátságban, ami valami olyasmit sugall számára, hogy végérvényesen el kéne engednie a gyerekét. „Ha egy ág letörik a fáról, ha „leválik”, elpusztul (…) És én is úgy érzem, hogy elpusztulnék az erős kapcsolat nélkül, ami a családomhoz köt” – mondja. Miközben szülőként a gyerekkhez fűződő erős kötelék kialakítása az egyik legelemibb vágyunk (ahogy a gyereké is a biztos kötődés vágya), azzal is tisztában vagyunk, hogy a megfelelő szabadság biztosítása számára – amelyben kiteljesedhet és önmaga lehet – elengedhetetlen a felnövekedése, a személyiségfejlődése szempontjából. De hogyan oldható fel a közelség-távolság ezen ellentmondása? Egyáltalán: mi a megfelelő mértéke? És vajon a leválás alternatívájaként be lehet-e emelni egy másik kifejezést a szótárunkba, amikor a gyerek-szülő kapcsolatokról beszélnünk? A Beszélnünk kell! podcast legújabb adásában a szülő-gyerek leválás témáját járja körül D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi beszélgetőtársukkal: Kurucz Adrienn-nel.

Mindenkinek más az útja a gyerekvállalásban; sokak számára azonban méltatlanul nehéz, kacskaringós út vezet az anyaságig. Hazánkban nagyjából háromszázezer nő küszködik termékenységi gondokkal, illetve meddőséggel; köztük Krajnyik Cintia is, akit másfél évvel ezelőtt diagnosztizáltak endometriózissal és adenomiózissal. Két nagy műtéten esett át azóta, amelyek során arra is fény derült, számára az egyetlen járható út a gyerekvállalásban a lombik maradt. Cinti túl van egy abbamaradt vetéléssel végződő beültetésen, és mindamellett, hogy példaértékű erővel és méltósággal viseli a lombikkal járó teljes kiszolgáltatottságot – ami számára a szülei elvesztésének traumáját is újra és újra a jelenbe hívja –, minden erejével azon van, hogy másokat is segítsen ezen az úton, és a saját története felvállalásával próbálja meg ledönteni a meddőséget, illetve a lombikot övező súlyos tabukat. A Beszélnünk kell! legújabb epizódjában D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi vendége Krajnyik Cintia.

Élsportolónak készült, ami – tekintve, hogy mindenbe, amit csinál, apait-anyait belead – nagy eséllyel össze is jött volna, ha nincs egy sérülés, ami végül pontot tett a sportolói pályafutása végére. Így lett belőle pszichológus, neves emberi jogi szervezetek munkatársa, majd újságíró (vagy ahogy ő definiálja magát: pszichológus-újságíró). Milanovich Domi a Lélektani határ podcastműsor megálmodója és műsorvezetője, a WMN főszerkesztő-helyettese és mentálhigiénés támasza – és megannyi minden más mellett, amivel még le lehetne írni, az LMBTQ-közösség tagja is, amiről nyíltan beszél és ír. Noha elmondása szerint olyan szempontból szerencsés helyzetben van, hogy a közvetlen környezete szeretettel és teljes elfogadással van felé, tudja jól, hogy sokan vannak, akik életéből mindez hiányzik. A podcastban beszél arról, milyen a burkon kívül, ahol egyre kevesebb a levegő, és arró, hogy milyen – olykor kacskaringós és hosszú – út vezethet a felismerésig és egy önazonos élet kialakításáig. Domi – aki sosem nyílt még meg ennyire a mikrofon, illetve a kamerák előtt – egészen megejtő őszinteséggel mutatja meg ezeket az összetett és érzékeny kérdéseket, egy másik fénytörésből D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek a Beszélnünk kell! legújabb adásában, ami hisszük, hogy sokaknak nyújthat majd segítséget – nemcsak a másik, hanem önmaguk elfogadásában is.

Vágyni az elismerésére és kötődni ahhoz is tudunk, aki bánt – ezt Mózes Zsófinak sajnos már nagyon korán, a saját családjában meg kellett tanulnia. Felnőtt élete során pedig azt is tapasztalta, milyen ha a párkapcsolatában izolálják, hatalmat gyakorolnak felette és rendszeresen bántalmazzák verbálisan és fizikailag egyaránt. És azt is, miért nem olyan magától értetődő és egyszerű kilépni egy ilyen viszonyból. A statisztikák szerint Magyarországon jelenleg is több mint kétszázezer nő él olyan párkapcsolatban, ahol fizikailag bántalmazza őket a partnerük. Az érzelmi, verbális vagy épp gazdasági bántalmazást pedig meg sem tudják mutatni a számok. Mózes Zsófi története sokak története, ami kivételessé teszi őt (és erről nem az áldozatok tehetnek), az, amilyen erővel és kitartással volt képes végig vinni a bántalmazójával szembeni bírósági pert, amelyben hét (!) év után végül Zsófi javára született ítélet – ezt akkor, a vele készült adás felvételekor még nem tudta. Zsófi az elmúlt években rendszeresen írt a megéléséiről, illetve a per folyamatáról, amivel rengeteg sorstársának nyújtott segítséget. És miközben erőt tudott kovácsolni a fájdalmából, és ki tudott állni azokért, akik hasonló cipőben járnak, mára egy jól működő párkapcsolatnak és a rengeteg önmunkának köszönhetően, azt is megtanulta: a valódi szeretet nem bánt. Erről az útról mesélt D. Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek a Beszélnünk kell! legújabb epizódjában.

Soha ennyire nem érezte még magát a helyén, és soha nem volt még ennyire jóban magával – idáig azonban iszonyatosan nehéz út vezetett Csepelyi Adrienn számára, aki a közelmúltban megküzdött a major depresszióval. Nem túlzás azt mondani, hogy Adrienn megjárta a poklot: a major depresszió ugyanis (azon túl, hogy súlyos, bár szemmel olykor nem látható fizikai tünetei vannak) darabjaira szedi az embert; nemcsak arra hat, ahogyan a világot és önmagát szemléli, hanem a kapcsolatait is szétzilálja. Mindent, amit addig ismert és tudott magáról az ember, átszínez, felülír. A betegséget erős stigmatizálás és tabusítás övezi, holott az, hogy nyíltan beszéljünk a major depresszióról, sokak számára szó szerint életmentő is lehet. Ezt a missziót viszi szinte a kezdetek óta Csepelyi Adrienn, aki a Beszélnünk kell! podcast legújabb részében is a tőle megszokott őszinteséggel és mélységgel mesélt élete egyik legnehezebb időszakáról, és a gyógyulás útjairól D.Tóth Krisztának és Orvos-Tóth Noéminek.

Átsuhanó babák. Vendégbabák. Elvesztített, de soha el nem múló babák. Gyerekek, akiket vártak, de nem érkeztek meg, és mégis maradtak. Olyan sokféleképpen lehet finoman körbeírni az egyik legnagyobb fájdalmat a világon: egy kisbaba elvesztését. A perinatális gyász sokkal több embert érint, mint gondolnánk; nőket, férfiakat egyaránt – persze, hogy máshogy –, embereket, akik úgy váltak szülőkké, hogy sosem foghatták kezükbe az élő csecsemőjüket. Amikor a Beszélnünk kell! podcastunk új évadát terveztük, azon gondlkodtunk, hogyan lehetne egy-egy témában a kíváncsiság és a szakértelem mellé a személyes, tapasztalati oldalt is megmutatni. Korábban előfordult már, hogy vendéget hívtunk a stúdióba (például az örökbefogadás kapcsán Grecsó Krisztián írót), amit, a visszajelzések alapján nemcsak mi, hanem ti is szerettetek. Így hoztunk egy merész döntést: jöjjenek el azok, akik „belülről" mesélnek. Érintettek, akik vannak annyira nyitottak, bátrak, nagyvonalúak, hogy írnak, beszélnek arról, ami velük történt – ezzel ezer és ezer sorstársukon (és, nem utolsó sorban, a körülöttük élőkön) segítve. Már csak azzal a „kezdő" üzenettel is, hogy nem vagy egyedül! Miközben felvettük az ötödik évad nyolc epizódját, megszületett a műfaj neve is: segítő portrékat rajzolunk fel a következő hetekben. Olyan emberek közreműködésével, akik a WMN szerkesztőségben velünk dolgoznak, és egy kicsit talán már ti is ismeritek őket. Ezek után sokkal jobban fogjátok... Mi a magunk részéről végtelenül hálásak vagyunk nekik, hogy leültek velünk beszélgetni és megmutatták a még vérző, vagy éppen már gyógyulófélben lévő sebeiket. A Beszélnünk kell! podcast ötödik évada pedig nem is indulhatna mással, mint azzal a kollégánkkal, aki eddig az üvegfalon túlról kísért bennünket szerkesztőként. Most, egyetlen rész erejéig, beült mellénk a stúdióba: Filákovity Radojka, a témánk pedig: egy kisbaba elvesztése.

A szex soha nem „csak” szex. És soha nem csak annyian „vesznek részt” egy aktusban, ahányan épp az ágyban vannak. A szexuális életünkben az egész múltunk leképeződik. De mi minden befolyásolja, amit és ahogyan intimitás közben megélünk? Erről beszélget az évadzáró podcastban D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi:

Esther Perel szerint régen az emberek azért váltak, mert boldogtalanok voltak, ma azért teszik, mert úgy hiszik, hogy lehetnek boldogabbak. De valóban azok lesznek? Hogyan jutunk el a válásig, mikor menthető még egy kapcsolat és egyáltalán, hogyan lehet jól párt választani? Hallgassátok meg a Beszélnünk kell! legújabb epizódját, amelyben D.Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi többek közt ezekre a kérdésekre keresték a választ.