Advertise on podcast: Alinda Podcast

Itt van újra a november, és ez az a hónap, amikor sokan tesztelik magukat- kibírják-e szárazon harminc napon át. Bajzáth Sándor szerint sokan buknak el ilyenkor, és jönnek rá, hogy bajuk van az italfogyasztással, a szerencsésebbek segítséget is kérnek. Persze ők vannak kevesebben. Bajzáth maga is drog- és alkoholfüggő volt. Több, mint két évet töltött rehabon, majd onnan kikerülve lett alkoholista. Személyes élményeit is megosztja, de mint konzultáns elmeséli, milyen mintázatokat lát. Például van-e a függésnek előzménye? (Nála: súlyos családi dráma) Vagy, hogyan tudja végignézni egy hozzátartozó azt, hogy egy szerette épp szisztematikusan öli meg magát, szabad közbelépni? Hogyan lehet jól segíteni? 800 ezer alkoholista országa vagyunk, és ezek csak a hivatalos számok, minden alkoholizmussal küzdőnek lehet férje/felesége, szülei, gyerekei. Ha így számolunk, a fél ország érintett. Bajzáth Sándor ezért is tartja fontosnak, hogy évről évre beszéljen a saját példájáról, és bátorítson másokat. ( A beszélgetésben említett könyv: Augusten Borroughs : Kiszáradva című regénye. Szóba került még: Toxikoma, Napok romjain)

Kristóf Luca írt egy könyvet, Kultúrcsaták a címe. Ebben jól összefoglalja és tudományos keretbe helyezi azt a folyamatot, amit egyszerűen kultúrkampfnak szokás nevezni. Magyar példákon keresztül magyarázza el, milyen eszközei vannak az államnak, ha el akarja foglalni a kulturális életet. Ugyanakkor azt is kijelenti, hogy a kánon átalakítása más tészta. Nem megy olyan egyszerűen, ahogy Magyarországon is sikertelen egyelőre. Tormay Cecile nem lett a kulturális kánon része, Wass Albert pedig mindenféle politikai akarat előtt már az volt. A kutató úgy látja, és alá is támasztja, hogy az erőszakos térfoglalás negatív hatással is lehet bizonyos emberekre. Vidnyánszky Attilát például 10 éve még politikai oldaltól függetlenül tartották kiemelkedő rendezőnek, mára azonban teljesen egyértelműen oszlik meg a felé irányuló elismerés mértéke politikai szimpátiák mentén. Eddig ő a legnagyobb vesztese a kultúrharcnak.  De vajon mi az alapja a térfoglalásnak? Állami szerepfelfogás? Bosszú? Vagy valódi kirekesztés áll az indulatok mögött? Miért van az, hogy a magyar elit tagjainak önmagukat liberálisnak/baloldalinak valló tagjai nem szavaznak bizalmat az önmagukat jobboldalinak/konzervatívnak valló tagoknak, míg fordítva nem teljesen így néz ki a képlet?  És miért nem kerülnek be nők a kánonba? 

Szilágyi Áron Tokióban megszerezte harmadik olimpiai aranyérmét férfi egyéni kardvívásban. Történelmi a tett. Ennél jobban nem is alakulhatott volna Áron története annak a dokumentumfilmnek a szempontjából, ami róla készült, és aminek a címe Egy mindenkiért. Ebben a filmben a rendező, Muhi András Pires 2017 és 2019 között követte a sportolót, de nem is csak őt, hanem a férfi kard csapatot is. Kiderül, hogy Áron, valamint a világbajnok Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás nagyon jó kis csapatot alkotnak- szeretik egymást, zrikálják is, és néha véresen összevesznek az edzések során egy- egy tuson- szóval együtt küzdenek. Ennek az együtt küzdésnek lett az eredménye a Tokiói bronz, amire egy ország büszke. Nem csak azért, mert 25 éve nem történt ilyen, hanem azért is, mert közben megismertük ezeket az embereket, ezeket a karaktereket. Muhi András Piressel beszélgettünk arról, mi az értelme a sportdoksinak a vívás-, és mi a foci esetében. Szóba kerül az utánpótlás nevelés fontossága, de személyes történetek is, például az, hogy Áron életében mekkora szerepe volt a filmnek, de az is, hogy a rendező a pást mellett nőtt fel, most elmeséli, hogy miért.

Szilágyi Áron pszichológusa Faludi Viktória, aki több sportolóval is dolgozik azért, hogy eredményesek legyenek. Azt mondja, szinte mindenki azzal a panasszal érkezik a rendelőjébe, hogy nem tudja kihozni magából a versenyen azt, amit az edzéseket igen, ebben segítsen. Persze más egy focista-, egy úszó-, és egy vívó problémája, erre is kitérünk, de a beszélgetésnek mégis két nagy tanulsága van: egyrészt az, hogy a sportolók problémái mindannyiunké is egyben, másrészt az, hogy az önismeret nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeres és elismert sportember - és nem sportember legyen. Végül egy kis eszmecsere arról, hogy léteznek -e nem kompetitív gyerekek, vagy a versenyzés tanítható, és ha az, kell-e.

Lászlóffy Julianna pszichológus, aki részt vett a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának megalakításában. Kíváncsi voltam arra, hogy látja a mostani helyzetet, mi szivárog be a pácienseken keresztül a rendelőbe, de arra is, van-e arra egzakt kutatás, hogy milyen életkor alatt nem javasolt az érzékenyítés, hogy mit jelent a gender- semleges nevelés, illetve arra, hogy volt-e már bárki, aki igazi eredményt ért el reparatív terápiával. Rájöttünk, hogy ahhoz, hogy mindez érthető legyen mindenkinek, először is azokat az alapfogalmakat kell tisztáznunk, amit a politikusok és a még a szakemberek is kevernek, hogy pl mit jelent a szexuális- vagy a nemi orientáció, és miben különbözik az irányultságtól. 

Az elmúlt időszakban két könyvet is elolvastam, David Attenborough-ét és Bill Gates-ét a fenntarthatóságról. Mindkét gondolkodó nagyon is konkrét terveket javasol arra, hogyan menthetnénk meg a Földet. Ugyanakkor szembe kell nézni a realitással, hogy ez a politikusoknak egyelőre nem hozna hasznot, és ez az igazi tragédia. Azaz a választókon áll vagy bukik, hogy sikeres lehet - e a célkitűzés. Bartus Gábor környezetgazdász, aki felelős a magyar fenntarthatósági programokért is. Nem túl optimista, pedig nagyon is jól meséli el, mi mindenből áll a fenntarthatóság.

Rainer Micsinyei Nóra színész. A karantén ideje alatt a Magyarország Kedvenc Műsora című sorozat alkotójaként, riportereként működött. A politikai humor szerzője és szereplője is, aki azt vallja, hogy nem lehet kompromisszumot kötni még önmagunkkal sem, mert az komoly személyiségtorzulásokat okozhat. Láthattátok a Szputnyik társulat tagjaként annak felbomlásáig, de filmekben és rövidfilmekben is. Például szereplője a Testről és lélekről című filmnek, vagy épp a #Sohavégetnemérősnek. Beszélgettünk családi indíttatásról, hiszen apukája Rainer M János történész, szabadúszásról, mentális egészségről, és arról is, hogy a rendszerváltásról írott filmje miért bukott el a Filmintézetben. Meg persze arról is, hogy milyen társadalmi elvásárokkal kell leszámolnia egy mai harmincasnak. Erről szól egyébként a film, aminek fogatókönyvírója és főszereplője is ő, a Legjobb dolgokon bőgni kell. (Szeptembertől a mozikban). Okos, vicces színész, szeressétek! A háttérben Miklós, a kutya időnként vakarózott, aztán csontot rágcsált, élet szagú a beszélgetés. :-)

Megint felhívtam Sz. Bíró Zoltánt, mert érteni akartam, hogy miért volt szüksége Lukasenko elnöknek arra, hogy ilyen látványosan fogja el Raman Prataszevicset. Mert hiszen, ha meggyilkolni akarta volna, abban segít a KGB, nem kell ehhez gépeket leszállítani a levegőből. És ő elmagyarázta. mi zajlik éppen Fehéroroszországban, és mi zajlott 1994 óta, amikor Lukasenko ez első megbízatását elnyerte. 

Joe Forgas, azaz Forgács József 1969-ben hagyta el Magyarországot. Háromszor is megpróbálta. Először nem mert átúszni Triesztbe, aztán elkapták a montenegrói erdőben, végül egy amerikai diák csempészte át a bérelt kocsija csomagtartójában a határon. Ausztriában kötött ki, meg sem állt Ausztráliáig. Elismert pszichológus lett, maga szervez szimpóziumokat Sidneyben. Laboratóriumban kutatja, hogyan függ össze a hangulatunkkal a döntéshozatalunk, miközben összeállít egy kötetet a populizmus pszichológiájáról. Mi most ez utóbbiról beszélgettünk főként. Milyen a populista vezető? Hogyan függ össze a kollektív nárcizmus a populizmus iránti igénnyel? Mit jelent a törzsi gondolkodás, és maga mögött hagyta -e az emberiség? Sok- sok pszichológiai kérdés, amelyek miatt jobban érthetjük a 21-dik századi populizmust is. 

Vajon illúzió -e a címben kiemelt mondat? Tilesch György már beszélt olyan befolyásos politikusokkal, akik az emberek jólétének javítására szeretnék használni a Mesterséges Intelligenciát- a baj csak az, hogy a kevésbé demokratikusan gondolkodók éppen nem. Vajon lehet-e e bízni a politika önuralmában, jószándékában? Ez csak egyetlen kérdés a felmerülő több ezerből- mert arra sincsen válaszunk, mit kezdünk majd a helyzettel, amikor a saját hangunkon hallunk majd olyan mondatokat, amelyeket sosem mondtunk. Például egy vezető egy átutalásra ad megbízást telefonon- úgy, hogy a hangjából és szavaiból az MI rakta össze a mondatot. Vagy mit gondolunk a jelenségről, hogy egy otthoni beszélgetés után a közösségi oldalakon pontosan a mondatainkra reagáló reklámok kerülnek elő? Milyen lesz, amikor MI irányítja a marketinget, a reklámot, és olyan pontosan profiloz minket, hogy gyakorlatilag elveszítjük az irányítást az életünk felett? Megszűnik a szabad emberi akarat? És miért van az, hogy senkinek nem is kell különösebb energiát tennie abba, hogy totális megfigyelés alá vegyen minket, mert előszeretettel adunk át minden adatot magunkról, ha kell bekameráztatjuk az otthonainkat és autóinkat is egy- egy vélt előnyért? És most képzeljük el, hogy mindaz, ami történik, még nem is igazán az MI. Mert az igazi történet onnan indul, ahol az ember már nincs hatással az MI fejlődésére. Azaz létrejön egy olyan intelligencia, ami (miattunk!) mindent tud rólunk, és már nincs hatásunk arra, mire használja az információkat. 

Éppen 45 éve Argentínában a katonai diktatúra átvette a hatalmat. Olyan lehetett ez az időszak, mint nálunk az 50-es évek csengőfrásza. Jöttek, vittek, soha senki nem látott többé. Viszont több tízezer gyereket nem megölt a diktatúra, hanem rendszerhez hű szülőknek adott. A gyerekek most annyi idősek, mint én. Megrázott a történet, amivel először Argentína 1985-ös Oscar díjas filmjében, A hivatalos változatban találkoztam. Ezért felhívtam Deák Mátét, a pécsi Ibero- Amerika Központ munkatársát, hogy meséljen. 

2020.április 29-én beszélgettünk utoljára. Akkor derült ki, hogy a Nemzet Sportolójának választották, és azt mondta, nincs olyan gyógyszer a Földön, ami ennyi örömöt és jó pillanatot tudott volna szerezni neki, mint ez a díj. Egy kicsit azért elégedetlen volt, mert nyugdíjas sétáló klubok országos hálózatát akarta létrehozni, de lassabban szaporodtak, mint azt ő szerette volna. Ebben a beszélgetésben szó van egyenjogúságról, a táj szeretetéről, a lázadásokról, és még a betegségéről is, ami ellen nagyot küzdött, soha fel nem adva. Mint semmit, úgy általában.