Advertise on podcast: Betyáros Világ

Az első, amit tehetek, hogy őszintén megköszönöm a türelmet a részetekről. Köszönöm, mert egy darabig még biztosan élni is fogok vele. Elszállt a nyár, s én hálás szívvel gondolok rá, mert valóban kívül-belül ragyogóan telt. Ám az ősz sem a tétlenkedésről szólt, de ahhoz, hogy némi megértést kaphassak Tőletek, illik egy kis beszámolót adnom Nektek arról, mit végeztünk, miben vagyunk nyakig, és milyen magaslatok várnak még ránk...

Mérlegelnem kellett a feladatok fontosságát illetően. Ez pedig ahhoz a döntéshez vezetett, hogy most, a születésnapomon elköszönök tőletek a nyárra. Hiszen a ránk váró tennivalók sora nem tűr további halasztást. Ám a legfontosabb, hogy lehetőségeitekhez mérten töltsétek felszabadultan a nyarat, hiszen az van, ami van, és aki nem éli meg a pillanat csodáját, az valójában nem is él…

A világtenger a bolygó felszínének 70 százalékát teszi ki, az élővilág 50–80 százalékának ad otthont, a Föld oxigénjének 50 százalékát állítja elő, a globális szén-dioxid-kibocsátás 25 százalékát, illetve az ebből származó hő 90 százalékát nyeli el, és körülbelül 3 milliárd embert táplál a tengeri állatokból készült ételek révén...

A körülöttünk lévő világ folyton változik, de az új korszak, aminek a határán járunk, ma még csupán szélsőséges időjárási jelenségekkel utal a földi éghajlat megváltozására, ám hamarosan tengerek elnyelte városok, sivataggá váló termőföldek, éhező tömegek, elhúzódó háborúk és több tízmilliós menekülthullámok jelentik majd a mindennapi életünket...

Ahogy a társadalmunk egyre bonyolultabbá válik, és ahogy egyre jobban mélyül az elemei között a kölcsönös függőség, úgy nő a kiszolgáltatottságunk, és annak az esélye, hogy egyes részeinek a sérülése, az egész rendszer maradandó károsodásával fenyeget... (Szalóczy Zsolt gondolatai alapján)

Amint egyre jobban átlátjuk a létünket fenyegető összefüggéseket, annál inkább érezzük a késztetést, hogy mindennapi, úgymond „valódi” dolgokkal foglalkozzunk helyettük. Egy világban, ahol az egyre kevesebb lesz az új több, készülnünk kell a minőségi időre, amit még megnyerhetünk...

Amikor az emberek elgondolkodnak egy olyan világon, ami egyre kevésbé hasonlít arra, amit életük során megszoktak, óhatatlanul a Maslow-i piramis alsó részein szereplő szükségletekkel kapcsolatos aggodalmak kerülnek elő. Víz, élelem, egészség, biztonság. ..

Meggyógyítjuk-e a Föld általunk okozott sebeit, vagy a félelem és az előítéletek ellenséges táborokba terelnek bennünket, és a végletekig harcolunk majd egymással egy pusztuló bolygó szűkülő erőforrásaiért? Mindenki tekintsen önmagába, a Tét nem is lehetne hatalmasabb...

A tavalyi év rávilágított, hogy hiába állunk a tudományos és technológiai fejlődés csúcsán, civilizációnk továbbra is megdöbbentően törékeny...  (készült Lugosi Péter írása alapján)

Miért illúzió megváltást várni az úgynevezett zöld energiától, és miért nem tudunk megválni a fosszilis energiahordozóktól? Miként szővik azok át az életünket a reggelinktől a zokninkig, és milyen halálos buborékot fújt alánk a pénzügyi gazdaság, amelyen üldögélve várhatjuk a pillanatot, amikor semmivé válik…

Valójában minden az energiáról szól, a világ leggyorsabb állataként cikázó gepárdtól az atomerőműig. Most, és az elkövetkező két részben megismerkedünk vele egy kicsit, hogy jobban megérthessük a világot, amelyben élünk, és az irányt, amerre tart…

A cél nem lehet más, mint enyhíteni az összeomlás okozta testi és lelki károkat. Ez az erre adott közösségi szintű válasz lényege, és nem az, hogy egyesek a barlangjaikban tovább élnek majd túl, mint mások...